Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1972-04-13

- I- 4 -A pénsűgyi eszközök rendezésével illetve a hitelek meghatározott felté­telek mellett történő visszafizetésének a termelés éa a minőség nem ki­elégítő alakulása miatt nem tudunk eleget tenni« A jelenleg kialakult helyzet szükségessé teszi a vállalat pénzilgyi helyzetének és teljeakörU gazdálkodásának ismételt rendezését, melyre vonatkozóan a Könnyűipari Minisztériumhoz előterjesztést adtunk« b»/ Vállalatunk export képességét 1972»óvi eredményességét - a kialakult állapota mellett- alapvetően határozza meg a termelési adó mértéke é.8 módsjera, A szooialista exportnál kialakult jelenlegi helyzet, mely egyrészt vál­lalati hibából származik, másrészt pedig a vevő fokozottabb igényéből adódik, mint a minőségi igények növekedése, a választék bővítése, az anyaga, és munkaigény növekedése összességében azt jelenti, hogy megnő- 1 vekedtek a termelés költségei és .jelentős veszteség keletkezette A demokratikus export termelés és értékesítés anyagi kihatásait"tétele­sen kimunkáltuk és azt a Könnyűipari Minisztérium egyetértő támogatásá­val a Pénzügyminisztériumhoz küldtük. Ennek alapján a termelési adó el- f *1 törlése illetve intézése jelenleg folyamatban van. Nehezíti feltételein- . ~ két, hogy 1973,évi eladásokra a kollekció elkészült, kiküldése folyamat­ban van, és a döntés a termelési adó kérdésében jelenleg bizonytalan, A termelési adó megszüntetésével lehetőség adódna arra, hogy a vállalat a tárgyévben ne legyen veszteséges illetve kedvező feltétel teremtődjék az 1973,évi gazdálkodáshoz, c»/ Az I,n,év folyamán a vállalati eszközök tovább növekedtek. Az anyaghiá­nyok megszüntetésére a beszerzéseket növelni kényszerültünk, az átala­kított kereskedelmi szerv tevévenysége döntően a termelés ellátására i­­rányult és ennek biztosítása mellett a felsleges készletek hasznosításá­ra még nem kerülhetett sor, A készáru készletek - a nem megfelelő minőség miatt - tovább növekedtek* Jelentős mennyiségű elfekvő készáru készletet értékesítettünk, igy töb­bek között 260,000 párat bpesti CNV-nek, 60,000 párat a Főv.Cipőboltnak ás mintegy 40,000 párat egyéb vevők részére, A közel 400,000 párás érté­kesítés azonban jelenleg még nem jelentkezik, miután az eladási szerző­déseink szerint a termékek lehívása folyamatosan történik, 4,/ A dolgozók politikai hangulata a pártszervezet gazdaságpolitikai tevékeny­sége, A pártszervezet a Könnyűipari Minisztérium és a VIII,kerületi PB által vég­zett vizsgálatot elősegítette és a hiányosságok feltárásához őszinte közre­működést fejtett kio A vizsgálat megállapításait elfogadta fő feladatának tekintette, hogy reális helyzetmegítélés alapján történje a kibontakozást elősegítő intózkelés, A vezetőknél a figyelmet a belső hibák felszámolásá­ra irányította, A vállalat kommunistáival és dolgozóival megismertette a kialakult helyzetet, nagyaktiva ülése, csucsvezetőségi ülése, csoportos be­szélgetéseken mozgósított és kérte a kollektíva támogatását a hibák felszá­molásához. Nagy nehézséget jelentett és jelent ma is a kereseti viszonyok alakulása, részint a kialakult bérszint, másrészt a belső szervezettlensógből adódó munkaellátatlanság miatt. Ezek következtében dolgozóink hangulata nem jó, amit tükröz a nagymérvű munkáscserélődós. Ilyen körülmények között igen ne­héz a politikai munka, hatékonysága nem éri el, nincs arányban a ráfordí­tott energiával, lö I í

Next

/
Oldalképek
Tartalom