Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1971-04-01
. . * k* f*" ■ ■ "*' ■*- ,y ”V( V Vr 5 Ö'/_?< ír , >Ök%'•' C'i h<* :’M ' 1 ^ '• '^S^] 'k j^íJ I b y» S -. I a rendel öttel a Kormány *>-A évre befagyaszt ott a a dolgozók fizetés éne k c me1éa61* A hangul.'.t várhatóan változik majd a felemelt lakbérekről szóló értesítésük tömeges kibocsátása utója* Igen sok múlik majd a lakbérmcgállapitásoko.t végsők munkáján a felmerült panaszok megfelelő intézésén*, A lakbérkiilönb öze t térit őse és nyilvánt -.rtása várhatóan nagy munkátöbbletet jelent majd a munkahelyek szamára. Az erre vonatkozó rendelkezések még nem jelentek meg, de a vállalatok i már számolnak azzal, hogy bórszámfojto részlegüket meg.kell erősíteni ami a légtöbb helyen igen nagy gondot jelont• I ■ . -'a , . j Összegezve megállapíthatjuk, hogy a 1 nkbérrondozéssel és lakáskiut. lássál kapor.:olatos intézkedéseket általában szükségesnek és indokoltnak tartják* Unnék elfogadáséban igen jelentős | szorcoc van a politikai előkészítő munkának* Amellett azonban látnunk kell, hogy az c:-.berek a végrehajtáshoz olyan reményeket fűznek, amelyek számunkra is előnyösek lesznek. Többek között azt várják, hogy a lakbér-emelés a lakóházak gyorsabb felújítását jobb, nagyobb mértékű karbantartását eredményezi, a lakásépítési hozzájárulás pociig a lakásépítkezések meggyorsulásához a lakáshelyzet jelentős javulásához vezet. Pelenkái Albertiig dr. sk. VIIX, kar. Tan. vb. elnökhelyettese ; ! zg , I ...........- ■... -------______________________________________________________________________J k • ”«*■ w*