Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1971-03-04

g " «-5-Nagy Richárd elvtárs A jelentés önmagában is jellemzi, hogy a Fővárosi Gázmüvek párt- és gazdasági vezetess nagyon dinamikus, nagyon jó mun­káról ad számot, dicséretet érdemel. Nem hiszem, hogy önmagában a Gázmüveken múlik az áteresztő képesség megnövelése, ez kommunális probléma, a csőrendszer feővitése során odlható meg, ami összefügg a Józsefváros re­konstrukciójával is, az igények kielégítésénél ezt is vegyük figyelembe. A szakmunkásképzésre, az utánpótlás biztosítására oda kell figyelni. Kérjük az elvtársakat, hogy ha konkrét - nem általában - se­gítségnyújtásra van szükség, akkor jelentkezzenek. Rachfát László elvtárs k Stadinger István elvtársnak megköszönöm azt a segítséget, amit a Ganz-MÁVAG lakótelep gázosításában, annak szerelési munkáiban nyújtott. Szabó Ubor elvtárs Végezetül a munkaerőprobléma megoldására szeretnék kitérni, gyáron belül, saját műhelyben emelt szintű oktatást vezettünk, ez nagy segítséget jelent az utánpótlás biztosítására. Azonkí­vül vidéki iskolákkal felvettük a kapcsolatot, ami szintén nagy segítséget jelent a számunkra. Végezetéül szeretném megköszönni azt a segítséget, ami a VB ré­széről a Fővárosi Gázmüvek kapott. 3. napirend; A tanácstagi és képviselő választások előkészü­letéről tájékoztató. Dr.Suhajda József et. A kerületi pártbizottság február 5-én - a Budapesti Pártbi­zottság határozata alapján elkészített választási tervet jóvá­hagyta. Határozattá emelt választási tervben rögzített káder­politikát! szempontokat figyelembevéve kértünk, illetve adtak javaslatot a pártszervezetek, KISZ szervezetek, tömegszerve-^ zetek, munkásőrség, üzemek, intézmények*' A káderek kiválasztá­sánál figyelembe vettük, hogy kellő arányban kerüljenek javas­latba nők, fiatalok, munkások és párttagok. A választásra jogosultak összeírása rendes időben megtörtént. Előreláthatólag loo.ooo fő lesz a választójogosultak száma. A PB által elfogadott és határozattá emelt ütemtervben előír­takat betartottuk, történetesen üzemek, intézmények stb. párt­bizottsága-! a PB által meghatározottak alapján foglalkoztak az esedékes képviselői és tanácstagi választással és ezt kö­vetően a pártszervezetek is, ahol a kommunistákat felkérték $rra, hogy a lakókörzet területén kapcsolódjanak be a válasz­tási munkába, illetve a jelölőgyüléseken a Hazafias Népfront jelöltje mellett foglaljanak állást. ______________________h ■»

Next

/
Oldalképek
Tartalom