Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1969-10-09

í <á. 2 guk, ugyanakkor kapjon érvényt a közvetlen pártirányítás elve és gyakorlata, E CÉLKITŰZÉS GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁT SEGÍTI EELADATTERVÜNK, Kerületiinkbep. 15 közép és szakmunkásképző intézeti párt­­alapszervezet működik. Ebből 10 pártszervezethez osak egy iskola testületéből 4 pártszervezethez két iskolából, 1 pártszervezethez hárem intézményből tartoznak párttagok, A KISZ szervezetek közvetlen pártirányítása 10 pártszervezetnél $lapszervezéti, 5 pártszervezet­nél pártosepert szinten valósul meg, * —A. 1, / A kerületi Pártbizottság irányításának formái, módszerei a kerületi KISZ Bizottság munkájában,- A PB,, FVB, időszakonként a KISZ munkájával kapcsolatos té­mákat tárgyal, feladatokat határoz meg,- A kerületi PB, tagjai, munkatársai részt vesznek a KISZ bi­zottsági és végrehajtó bizottsági üléseken,- A Pártbizottság tömegszervezeti felelőse a KÉSZ Bizottság egész tevékenységében a köznevelés-felelős az iskolai terüle­teit lévő,általános és napi feladatok megoldásában nyújt se­gítséget,- A kerületi KISZ VB. titkára, a kerületi PB, tagja, -állandó meghívottja a VB,-nek,- A KISZ-ben dolgozó párttagok munkájukkal elősegítik a párt ifjúságpolitikai határozatainak megválósitását, • 2, / A kerületi PB, köznevelés-felelős egy üt t működé se a kerületi KISZ Bizottság iskola-titkárával,- Kölcsönösen rendszereden tájékoztassák egymást a KISZ-szel kapcsolatos munkákról,- Készítsenek.féléire s ütemtervet a pártösszekötők értekezletei­nek témáira, melyet egyeztessenek a Pártbizottság tömeg§zerT vezeti felelősével, majd jóváhagyásra terjesszék a Prcp,Müv„ Osztály vezető titkárához,- A köznevelés-felelős a pártösszekötőket a pártalapszervezetek titkárain keresztül - időnként közvetlenül. - tájékoztassa a KISZ előtt álló feladatokról, A megbeszélésre hivja meg az lo | ________________________________________________ ■■UII— j • — ---------- —--------------------—-------------------------------------—-------------------------------------------------------------------------------------1

Next

/
Oldalképek
Tartalom