Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1969-07-17
■Q;W>í f i v/ v r-3-gyakorlatot módosítottál: és a végrohajtóbizottságot <?salc tájékoztatják a másodfokú döntést nem igénylő alapé zc-rveze ti határozatokról. összefoglalva az önálló jogú pártbizottságok fegyelmi munkáját, ez a munka itt rendszeres demokratizmusa nőtt, a határozatok szerint történik, a pártópitósi tevékenység szerves részét jelenti* A statisztika tükrében ez úgy jelentkezik, hogy a loo párttagra cső fegyelmi ügyek meghaladják a kerületi átlagot, több mint kétszeresen haladják meg a nem önálló pártbizottságok és másfélszeresen a csucspártszervezetek hasonló mutatószámát. Ez korántsem azt jelenti, hogy a fegyelmi helyzet az önálló i pártbizottságoknál rosszabb, liánom a fegyelmi munka rendszeres és ^ ezzel együtt a nevelő tevékenység része. Eltérés természetesen van az egyes önálló pártbizottságok között is. Részletesebben elemezve a statisztikai táblázatot, az Orvosegyetem PB, de különösen az OGV,PB és az MTV PB alatta van a kerületi átlagnak. Emellett az ÉBGV PB-iiél az elmúlt évben és a Gázmüvek PB-nél az elmúlt két évbon nem volt egyetlen fegyelmi ügy sem*- Hogy mégis 5 év összesített viszony latjában a kerületi átlag fölött vonnak, ez a korábbi évek /1964-19S5/ magasabb eredménye. Egyáltalán nem bizonyos, hogy ez a nagymértékű csökkenés egyben a fegyelmi helyzet ilyen nagymértékű javulását is jelentené. A nem önálló pár tbi zott sá; .ok 6s csuoispárt szervező te] .c fegyelmi tevékenysége. E pártszervezeteknél a Szervezeti Szabályzat szerint fegyelmi bizottság nincsen, som a végrohajtóbizottságok, som a osucs vezetőségek fegyelmi hatáskörrel nem rendelkeznek. Az irányításuk alá tartozó párta1apsz-~rvezoteket - ugyanolyan mértékben mint a kerületi PB-hez közvetlenül tartozó alaps zorve zo toké t - fegyelmi jogkör illeti. E pártszervezeteknél a fegyelmi munka nem rendszeres. Adott esetben konkrét ügyekkel foglalkoznak, de a fegyelmi munka, a fegyelmi helyzet igen ritkán szerepel végrehajtóbizottsági, vagy csúcsvezetőségi ülésen napirendként, volt ahol az elmúlt 5 évben egy alkalommal som. Kivételt képez a VIII.kor. BM Szervek PB, ahol a fegyelmi helyzettel gyakrabban foglalkoznak. Ezt az is indokolja, hogy fegyveres testületnél ez a probléma nagyobb súllyal szerepel, és a végrohajtóbizottság a szakmai munka so{ itéseként napirenden tartja. 1%--------------------------------------------------------------------------■------■ 1_____________________________________________________________________________• ------ -i