Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1969-07-17
mm ' > i- 16 -Az imperializmus kérdéseinek tárgyalásánál érződött, hogy a klasszikus kapitalizmussal kapcsolatos alapfogalmakat - a tankönyv túl . tömör és rövid ismertetése alapján — a hallgatók csak felszínesen, iskolásán tanulták meg. Ezért nem látták.eléggé világosan, hogy az imperializmus nem egyszerűen monopólium - a szabadverseny helyett, hanem, hogy a termelőerők fejlődésének, a tőke szerves összetétele , növekvő tendenciájának következménye. Ennek a törvényszerűségnek -nem kellő megértése végeredményben a gazdasági törvények objektivi-J tusának nem kellő megértését is jelenti. A hallgatók jelentős részénél probléma volt - s az egész második félév során visszatért - a szocialista-munka szerinti elosztás.bi- 1 zoiíyos meg nem értése. Ez elősször olyan formában vetődött fel,hogy van-e, / illetve miért nincs / a szocializmusban egyenlőség? Egyesek a differenciált bérezést szenbeállitatták a szocialista humanizmus elvével, mások az uj mechanizmussal kapcsolatban a vállalatok versenyéből adódó bérszinvonal különbségeket q.z " egyenlő munkáért egyenlő bért ” elvvel ellentmondónak Ítélték, A vitákban sok szó esett az egyenlősdiről. Azt természetesnek tartották, ha közülük valaki növeli szakmai- politikai képzettsó- . < gót, magasabb kategóriába kerül, magasabb bért is kapjon; az egyqn. lősdit magukra nem vonatkoztatták, csak tőlük felfelé követelték. A szocializmus termelési viszonyairól szóló témánál az uj gazda-, sági mechanizmus célkitűzéseit a hallgatók nagytöbbsége megértette.. A visszatérő téma, hogy a " nyereségrészesedés elosztása és a premizálás szempontjából miért van olyan nagy különbség a beosztott és a vezető között "• Azzal a nézettel, hogy " a nagyobb Vállalkozási szabadság nem jelent-e kapitalizálódási veszélyt !f ■ a hallgatók jelentős.része magától is vitába szállt és kifejtette a helyes álláspontot. A gazdasági fejlődóé objektív törvényeinek nem kellő megértése - éreztette hatását a szocializmus gazdasági törvényeinek tárgyalásánál is. A hallgatók nehezen értik meg, hogy a szocializmusban .. árutermelés van - ha módosult formában is, de érvényesül az értéktörvény. m_ — I X— 2C