Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1969-07-17

^ ” ' “ --T— > •• rp I- 7 -Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a hallgatók összetételű ja- , vult, az előzőekben felsorolt hiányosságok figyelembevótelével is* A következő években törekedni kell a jelentkezés spontaneitásának további csökkentésére* ösztönöznünk kell pártszervezeteinket, hogy tudatosan; a pártépitós és a káderfejlesztési terv, illetve a káder utánpótlás figyelembevótelével küldjenek elvtársakat az egyetemre* Tartalmi kérdések: Az egész év folyamán a csehszlovákiai események álltak a politikai ér'deklődés előterében* A szemináriumi hozzászólások értékelése alapján megállapíthatjuk, hogy hallgatóink pártunk,álláspontját - csekély kivételtől eltekintve, - magukévá tették. Ugyanakkor az i 1969» áprilisi Központi Bizottsági ülésen beállt fordulatig bizo­nyos türelmetlenség jelentkezett a csehszlovákiai konszolidáció lassú előrehaladása miatt. Ugyancsak az érdeklődés és viták központja volt az imperialista fellazítási taktika elleni harc, a kinai tevékenység és következ­ményei, a szocialista világrendszer egysége. A harmadik évfolyam,második félév első témakörének anyagát jónak, gazdagnak tartották. Helyeselték a közeli történelem újszerű ér-, tételesét} nevezetesen a Marschal segély és az egész téma polemi­kus kifejtését. A vitában többen hajlottak arra, hogy a Marschal segélyt a népi demokratikus országoknak.el kellett volna fogadni, a politikai hátrányok kivédésével. Mint, mondták, ez sokat segi - tett volna a gazdasági talpraálIónban. ” Magyarország felszabadulása és a népi demokratikus forradalom győzelme*1 témánál a népi demokratikus forradalom, mint ujtipusu szocialista forradalom okozott problémát. Elsősorban az egységessé­gében és a szakaszosságában, illetve a népi demokratikus forrada­lom és a polgári demokratikus forradalom közti különbözőségben. "Korunk fő tartalma” cinü témánál főleg az akkor ülésező Konnu-­­nista és Munkáspártok Előkészítő Bizottságának munkája felől ér­deklődtek; a résztvevő pártok számáról és a nagy tanácskozás si­keréről folyt a vita. Döntő többség bizott a tanácskozás sikeré­­l ben. : ____________________ fi t .......

Next

/
Oldalképek
Tartalom