Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1968-07-04
”P ^ ' • — T— " > " - 6 - * Tihanyi elvtárs: Ö'ktatási formaink megfelelnek az életnek. Számtalan uj témában kulzusokat vezettünk be, igy pl a gazdasági mechanizmus közgazdasági vonatkozásaiban. Komoly gondot jelentett a propagandistáink felkészitése az utóbbi időben, amit megoldottunk. Eddig is megfelelő tájékoztatást kaptak propagandistáink, de a jövőben még többet szeretnénk adni. Javitani kell egyes értékelő jelentések konkrétságán, mert a hibákat orvosolni csak úgy lehet. Az oktatást közelebb kell hozni a gyakorlati élethez, mert jelenleg véleményem szerint úgy az esti egyetem, mint a középiskola oktatásában az elvieskedés van túlsúlyban. Nem csak az elméleti kérdés megtanítására kell törekednünk, hanem emberi nevelésre is. Hartné elvtársnő: Ügyefértek az' anyaggal, de azzal is amit az előttem felszólaló elvtársak hiányosságként említettek. Én azt mondom, hogy az elmúlt oktatási év növelte az emberek tudatát is. Pl a Május 1 Ruhagyárban a 44 órás munkahét bevezetésének megértetése is egyik eredménye, mert lássák a jövedelem növekedésének fontos alapját is. Javult a tanulási kedv is, amit az oktatási tervek napirendiségén tapasztalatunk. PB csak a M-L Esti Egyetemmel és Közép Iskolával foglalkozik közvetlen, a többi oktatás az alapszervek vállán nyugszik. Ebben az évben középiskolában 57 fő, esti egyetemben is több elvtársunk végzett, mindként oktatási formát elvégzett elvtársakat a fizetésemelésnél, jutalmazásnál figyelembevesszük. Ezzel az elismeréssel biztositani szeretnénk a további tanulási kedvet. Orosz! elvtárs: Tz anyag jó’, megfelelő tájékoztatást ad, előremutat. A fiatalok kérdése tájékozatlanságot árul el. Jó dolog, hogy fiatalságunkban ilyen nagy érdeklődés mutatkozik a marxizmus iránt. A Kuba, Román, Lengyel, Csehszlovák kérdésekben a sajtónak bővebbem kellene tájékoztatást nyújtani. Időszerűbben kellene közölni azt is, hogy mikor, hol melyik államfő tartózkodik, miről tár yal. Megint előtérben van a KGST és a közös piac helyzete. Igen fontosnak tartom a propagandisták napra kész tájékoztatását. Orosházi elvtárs: Fokozatos,' egyenlőütemü fejlődés mutatkozik a marxizmus oktatása terén. Érdekli az embereket, igénylik. Nem csak a gazdasági vezetés általi megbecsülés, de az anyagi elismerés is pozitivumnak mondható. A jelentkezések önkéntesek. Azt az igényt, hogy a több műszakban dolgozó elvtársak kiesés nélkül járhassanak marxista oktatása a közép iskolán sikerült megoldani, az esti egyetemnél nehezebb, de foglalkozunk ezzel a kérdéssel. A pártoktatás munkásaránya 34%, ugyanakkor a tagság 37%-a vesz részt. Javaslom a párt és a tömegoktatás együttes kezelését és feltétlen javitani a munkások létszámarányát. A propagandisták gyors informálása igen fontos ment közben is.