Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1968-04-11

1 kapitalista országok dolgozóinak, ki zsákmányol tságát és igy nem tudják gyűlölni az embertelen kapitalista társadalmat* Fiatalja­ink között találunk nacionalista nézeteket is# Elsősorban Erdély és különböző határkérdések felvetésében valamint a KGST-vel kap­csolatban jelentkeznek. Ezeknek sok helyen az idősebb munkatársak és a szülői hatás az oka, valamint a KISZ vezetők nem kielégítő tájékozottsága, illetve politikai nevelő munkája. Az uj gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatban a munkás­­fiatalok nézete, állásfoglalása az általános helyzettel alapvető­en azonos. A különbség főleg abban van, hogy részükről valamivel kisebb az érdeklődés, és kevésbé értik meg a nagyobb összefüggése­ket. A munkásfiatalok többsége nem hisz isten létezésében, tagadják a r vallás időszerűségét. A szakmunkás fiatalok között érvényesül leg­inkább az ateista befolyás, többségük úgy foglal állást, hogy a "vallás szükségtelen, rossz". Felkészültségükből adódóan ateizmu­suk nem tudatos, nézoteit osak kevesen tudják materialista módon magyarázni. A vallásosság és vallási szertartáson való részvétel nagyrészt a vidékről bejárók és a lányok között lelhető fel. A csa­ládi hagyományok, erőszak, tudatlanság még el tud vinni templomba közülük számtalan fiatalt, de ezek zöme ezt konyszerből teszi és nem vallásos meggyőződésből. A munkásfiatalok nevelésében fontos szerepet töltőnek be a párt­­szervezetek, kommunisták közvetlenpolitikai tevékenysége a fiata­lok között. Egyénileg, a felnőtt konuuunisták jelentős része a kö­rülöttük dolgozó munka3fiatalokkal politikailag foglalkozik, magya­rázza a párt politikáját, fejleszti munkás öntudatukat. Tapasztal­­ható azonban olyan jelenség is, hogy a kommunisták.egy része visz­­szahuzódik a politikai vitáktól, nem foglal állást. Ez rossz hatás­­sal-van a körülöttük dolgozó KISZ tagokra. A párt különböző politi­kai rendezvényein /pártnapok, csoportos beszélgetések, stb./ a munkásfiatalok megfelelő arányban résztvesznok, bővítik politikai látókörüket• Pld. ebben az évben a pártszervezetek szervezésében 6 témával /honvédelmi jellegű/ pártnap-sorozatot indítottunk be, melyeken a hallgatóság jelentős részét a fiatalok teszik ki. Vagy a vállalati PB a legfontosabb kül, belpolitikai és vállalati kérdé­sekről a pártaktivistákkal egyidoben tájékoztatja a KISZ aktivis­tákat. 1967-ben 8 alkalommal vett részt 77 KISZ alapszervezeti és 17 csúcsvezető ségi titkár ilyen jellegű pártaktiva értekezleten. A munkásfiatalok politikai nevelésében a fő szerepet a KISZ tölti Le, különböző formák segítségével’.' A KISZ politikai oktatásban TÖ52 fiatal - ebből 726 munkás - vesz részt. A 7ooo példányszám­­ban megjelenő üzemi lap egyik oldalát a "Fiatalok Fórumát" a KISZ Bizottság szerkeszti. A "Forym" egy-egy jól sikerült cikke komoly érdeklődést és vitát vált ki. önálló politikai és kulturális ren­dezvénysorozatokat szervez a KISZ mint pld, a "Forradalmi Ifjúsá­gi Napok" a "NOSZF" 5o-ik óvfordulója, stb. alkalmából, E rendez­vényeken jelentős tömegben vettek részt a munkásfiatalok. A havi KISZ taggyűlések - melyeken 18oo-2ooo fiatal vesz részt - szintén jó alkalmak a fiatalok politikai nevelésére. Sajnos e jelentős fó­rum nincs kellően felhasználva a politikai nevelésre. Zömében a */• AS" j „ ■ __ . - — ------ ~ - - — — ------—---------———--------------T ....................... ' I

Next

/
Oldalképek
Tartalom