Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-12-14
- 3 -összegezve: Mindkét pártszervezetnek van tekintélye. Túljutottak a legnagyobb nehézségen mely az átszervezésből adódott. Munkájuk egyenletesebb, a feladatok .ieghatarozásában konkrétabb, magabiztosabb. A Kandó Pártszervezetében ma még - itt-ott - érezhető egység hianya abból fakad, hogy nagyon mélyről kellett in— dulniok. Ezek után részletesebben szeretnénk foglalkozni a két pártszervezet munkájával, eredményeikkel, hiányosságaikkal. Mindkét pártszervezőt munkáját egy-egy brigád vizsgálta. Jelentésünk az általuk felvetett problémákkal, az iskola Vezetői, párttag és pártonkiviili pedagógusok által elmondott véleményekkel, valamint 1 saját tapasztalatainkkal foglalkozik. Felsőfokú Híradós és Műszeripari Technikum /Kandó/ A felsőfokú technikumnak 2o5 dolgozója es 2561 hallgatója van. A Part szervezetnek 23 fő-s taglétszáma van. Iskolaévre készített munkaterv alapján dolgozik. Minden fent említett nehézség ellenére az utóbbi két évben munkája eredményesnek mondható, különösen altkor, ha a p:o?t és állami vezetés kapcsolatát, együttműködését vizsgáljuk. A két évvel ezelőtti vizsgálat az állami és pártvezetés kapcsolatát e'lfogadhatatlantiak minősítette, a vezetésben történt változás e vizsgálat következményeként történt. Az uj igazgató /1965-től/, a jelenlegi párttitkár 1964- tői dolgozik az iskolában. Kom csak munkatársi, hanem baráti kapcsolat fűzi őket össze. Megértik e .ymast, támaszkodnak egymás munkájára. Hiányossága a kapcsolatnak, hogy csak a titkár személyére korlátozódik, a választott portvezotoség csak utólag, a titkár beszámolása alapján értesül olyan kérdésekről, raür lyekről előzetesen konzultálniuk kellett volna. Az elmúlt években u«;m volt eléggé biztosított a 'párt szervezeti élete. Rendszertelenek voltak a vezetőségi ülések, taggyűlések. A munkaterv által rögzített feladatokat nem valósítottak meg maradéktalanul. Az ez évi munkaterv-vitánál bírálattal illette a párttagság a vezetőcéget, ugyanakkor, ha együttes cselekvésről volt, vagy van szó, elég nagy a passzivitás. Az utóbbi években a legnagyobb aktivitást a part szervezet ebeen az oktatási évben érte el. A pártra unka minden területén jelentős eredményekét értek el, vonatkozik ez a szervezeti élűt biztosítására is* Létrehoztak 4 portosoportot is, meghatorozott feladatokkal. . / . * ( h L ___ _________________________________________________________________________________ ' I