Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1966-09-29

* — X X — Ehhez szükséges az is, ho/.y az illetékes szervek és azok képviselni ere: zók a segítségadás szükségességét és tegyék is meg azt, Nem jó dolog, ha egy véradási kampány elindítása idején, a sajtó képviselője elzárkózik a propagálástól, ugyanakkor más országok ilyen természetű kérdéseit kommentálja* Egyébként, a KISZ vezetők igen jól álltak a vér­­adási akció kérdéséhez - még azok is vállalták nálunk, akik egyébként iszonyodnak a gyakorlatától - és könnyen országos jellegű akciót szer­vezhettünk volna meg, ha a sajtó segit ebben nekünk. Ilyen jelenségekre föl kell hívni a'figyelmet és harcolni az ilyen szemlélet megváltoztatása érdekében. Gazdasági mechanizmusról beszélünk, bár nem látjuk még az igazi hatását. Sport vonatkozásúban cg,-'reinkább nehezedik ennek hatása, mert a vállala­tok igyekeznek ezen inproduktiv emberektől megszabadulni. Ezért, nagyon várjuk azt a sport-törvényt, mely leszögezi, hojj# a sportolókat milyen kedvezmények illetik meg országos vonatkozásban.. Több probléma adódik ezen a téren: ha valaki jól dolgozik, nehezen enge­­dik el'a foglalkozásokra, pedig van eset, hogy naponta kétszer is kell f edzeni. Olyan is van, ha valaki magasabb munkakörbe kerülhet, felhagy az aktív sportolással, mivel anyagilag kedvezőbb helyzetbe kerül, tehát ezt választja, - ilyen van nem kicsi hányad. Ezen dolgokra reagálni kellene az állásfoglalásban - mellyel egyébként nagyon egyetértek,-jó iránymutató, megszabja a további feladatokat - azért sport vonatkozásban is jobban segíthetné a feladatokat. A sport az olyan réteg, mely mindenkit ösztönöz a szakmai és egyéb isme­retek megszerzésére. Ez egy-egy sportoló számára sok feladatot, nagy meg­terhelést jelent, A sportolók többsége bekerül főiskolára, egyetemre, de ha pl. élsportoló nem tud a követelményeknek eleget tenni és vagy itt, vagy ott a munka csorbát szenved. Ezért nagyon célirányos lenne, ha a sportolók - különösen vonatkoztatnám ezt az élsportolókra - nem 4-5, hanem 6-8 év alatt végezhetnék el ugyanazon egyetemet. így nem lesz olyan probléma, hogy nem képes egyetemi, főiskolai végzettséget szerezni és ha valaki kikerül - a megszokott életkörülménycinek megfelelően - nem tudjuk hova elhelyezni. Szocialista hazafiság, hazaszeretet kérdései: a jelentőségének megfele­lően, nekünk hatékonyabban kell ezen kérdésekkel foglalkozni, mivel az eddigi kevés, ugyanakkor a sportolók többsége szinte a'világot bejárja és onnan különböző nézeteket, felfogásokat hoz magával. Pl. ha egy él­sportoló kimegy nyugati országba, megfelelő zsebpénze van, osztályon felüli ellátás, igy nyilvánvaló csakis azt látja meg, arai ott kiemelkedő és azt már kevésbé, hogy az esek az egyesek számára biztosított. Az ilyen mikor visszajön elmeséli, kiszínezi'és a társaiban ezzel elégedetlenséget teremthet, ami számunkra igen káros. Az ilyen embereket meg kell tanítani arra, mit mondjanak el őszintén, tárgyilagosan. Sajnálatosan, de előfordulnak disszidálások iá és nem azért, hogy kint a kapitalizmus rothadását akarnák elősegíteni. Akik 1956-ban, vagy azt követő időben kimentek, számosán voltak megtevőét emberek, de akik manap­ság hagyják el az országot, illetve egy-egy külföldi ut alkalmával le­maradnak, azokat nem lehet igy elbírálni és sokkal szigorúbb elbírálás alá kellene venni őket amikor meggondolják magukat és visszajönnek. Van a munkánkban olyan probléma, hogy nevelő munka, vagy szakmai munka. Több hozzászólásban elhangzott, hogy több fiatalt kell elküldeni politikai iskolára. A vállalatoknál ez úgy jelentkezik, hogy a munkára szükség van, nem tudják nélkülözni, - nálunk viszont úgy jelentkezik, nem baj az, ha valaki politikai síkon is helytáll, de ha szakmai Vonalon nem tud helyt­állni - szakmai nyelven mondva - egyből hazavágják, össze kellene ezen dolgokat hangolni, mint nevelési követelményt. •/* ./Cj > : .________________________________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom