Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1965-09-30

- . - x )-lő­tt Itt nemcsak a VB, hanem esetenként a PB tagokra gondolunk, hogy rend­szeresen vegyenek részt ezen pártbizottságok rendezvényein, stb. Itt bizonyos deformálódás következett be jó szándékkal és az Úgy elősegíté­se céljából a kerület két-három titkára, osztályvezetője lényegében átvette az instruktor feladatét és ezáltal szoros kapcsolatot és részvételt biztosított munkája alapján azzal a 2-3 pártbizottsággal és ez a korábbi instruktori munkánál színvonalasabb volt, de ebben a vonat­kozásában nem Ítélhetjük meg úgy, hogy ez az adott pártbizottságnak mit adott, mert a kerület egésze irányításának színvonalát kell megítélni, mert egyrészt aki csinálta annál éreztette hatását, mert sok gondot, munkát vállalt magára, mely ebből a szervezetből adódott, de egyúttal azt a hátrányt eredményezte, hogy a többi pártszervezetben való részvétele, az ottani munka és tevékenység alacsonyabb színvonalúvá válhatott, mint volt korábban. Itt felmerül az a kérdés, előfordulhat nemcsak annál a háromnál, hanem egy fél évig pl. egyik, vagy másik titkár, VB tag, PB tag foglalkozzon egy adott pártszervezettel, járjon rendszeresen oda ki, segitsen az ott lévő munkában, teremtsen olyan helyzetet ami elősegíti az ottani munkát, s egyben bármikor kellő tájékoutatást tud adni a kerület felé is. Ezen kivül fontos, hogy olyan káderek legyenek ezen pártszerve­­zetek, pártbizottságok élén, akik önállóan tudnak dolgozni, mini a függet­lenített és nem függetlenített pártszervezet ólén. Kéthetenként van titkári, ahol nemcsak kérdezni és hallgatni lfahet, hamem elmondani a kérdéseket, problémákat, - emellett időközben is bejöhetnek az elvtársak. Nagyon céltudatosan kell szervezni, hogy a különböző területek vezetői, a PB tagok nagyon rendszeresen vegyenek részt a PB és VB üléseken és ha ebből indulunk ki, azt a szükséges segítséget és ellenőrzést lehet biz­tosítani ami viszonyításképpen szükséges és kell. Nyilvánvaló, ha egy konkrét téma merül fel, ott a kerület illetékes titkára vesz részt, de ebben a kerület joga dönteni, mert nem az alapelvekbe ütköző dolog, hanem az erőfeszítésektől, a felkészültségtől függ. Alapkérdés, hogy a vezetők ne instruktorokká váljanak, hanem az egész kerület irányítását tudják tartalmasén végezni. A PB szerepe felmerült és megerősíteni tudom, hogy azon törekvések, melyek /^i kétségtelenül látszódbak a kerület részéről egy sor akadályba ütközik. Annakidején mikor ez a PB létrejött megállapítottuk, jobb mint az előző, megoldja a feladatát. Legalább még egy évig ezzel kell a kerületet irá­nyítani. Azt hiszem azon erőfeszítéssel, melyek adva vannak az előkészí­tésre - és nem tartom hibának, hogy egyes elvtársakat előre ösztökélni kell- ha van véleménye, vegyen részt a vitában, mert vannak emberek, akiknek van véleményük, de nem tudják hogyan álljanak elő vele. Ezért az ösztönzés szükséges és Így az ilyenfajta bátorítás nem rossz, d? emellett gondosan hozzá kellene kezdeni, illetve mint módszert alkalmazni, hogy a PB tagjaival egyénileg, vagy csoportosan elbeszélgetni azért, hogy rész­ben akik kikerülnek ne úgy érezzék, valük nem törődnek, nem vonták be a munkába, másrészt sok olyan van, akit rá lehet vezetni, hogy többet kell neki tenni és itt vetem fel azt, hogy talán a munkaterv készítésénél valóban ilyen tendenciához kapcsolódva - mely sok szervező munkát igényel, és ennek a fáradtságát nem akarom letagadni - egy-egy ülést meg lehet élős­zóén szervezni a témához kapcsolódó kérdéseket a helyszínen tanulmányoza. Nem arra gondolok, hogy a brigádmunkát erősítsük, szaporítsuk, hanem pl. az ideológiai munka összegezésénél sokat segít az, ha a PB tagokat mind nagyobb számban a taggyűlésekre irányítjuk, vagy eljutunk olyan vezető­ségi ülésekre, VB ülésekre, ahol ezen témákat elemzik, vagy egy-egy elméleti vitát tartanak, vagy forditva, elmennek csoportos beszélgetése­ket tartani anélkül, hogy hosszantartó munkába vonnánk be,.lehetőség van arra, hogy több helyszíni tapasztalatot szerezzenek, bár jóllehet egy része kivonja magát, de a nagyobb része aktív. • / .

Next

/
Oldalképek
Tartalom