Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1965-09-30

- 4 - * ♦ Egyértelműen választ adni arra, hogy jobb-e a pártbizottságok irányítása, vagy nem jobb? Nehéz azt mondani, hogy jobb lenne, vagy azt, hogy rosszabb. Az alapkérdést illetően; azt kíséreltem elmondani, hogy semmiféle törés nem következett be, sőt a pártbizottságok tevékenységében, a fokozódó igényekkel SBamben is, a megterhelés mellett is feladataikat ellátják és a színvonal kérdése osztatlan alakul. Egyes pártbizottságok munkájának megítéléséhez tartozik, milyen vezető áll az élen és ez lényegesen esik latba, a tavaly érvényben lévő rendszer van jelenleg érvényben, A tavalyi rendszert úgy értékeljük, hogy az aggály feloldódott és jelenleg Így megy, bár egyikünknek, másikunknak lehet lelklismeretfurdalása. Nem rosszabb, ezt el lehet mondani. Bartha elvtárs kérdésére; a tömegszervezetek párt irányítása mint probléma már szerepel a kongresszusi munka felkészítésénél is és igy ezzel eléggé foglalkoznak és foglalkozunk. Itt probléma abban van, ez úgy kerül napi­rendre és úgy oldódik meg, hogy ebben jelentős szerepet játszik a tömeg­szervezeti instruktor. Somlói elvtárs jelenleg ezt a feladatot nem tudta megoldani. Mi megpróbáltuk körvonalazni ezt a munkakört, de emellett van neki egy sor pártszervezete is. Somlói elvtárs részben instruktor, részben i tömegszervezeti felelős és ráadásul jelenleg idegkimerüléssel betegállo­mányban van. ^ Alapkérdés, amiben mi VB-, PB, vagy akár titkárok, megkeressük a felsőbb szerveket Írásban, vagy szóban és reagálnak is rá - néha ugyan később - de a reagálás megtörténik, A problémák megoldása tekintetében a minisztérium sem tud mindig megfelelő eredményességgel eljárni. Ilyen pl. az ÉBGV. probléma, ebben még most sincs döntés. Van olyan jelenség, hogy pl. személyi kérdésekben megtettük az észrevételeinket - konkrétan a MAVATUKI kérdésében - az illetékes szervek felé, - az ottani vezető kinevezése személyével kap­csolatban - és ez a kérdés már 3-^ hónapja húzódik, nem oldódott meg. Mi ellene voltunk és ezt kifejtettük illetékes helyen, de ők ragaszkodnak a tűzön-vizén való keresztül viteléhez. Egyes gazdasági szervezetekkel egyenesen jó a kapcsolatunk, mint pl* a KGM-ben Kincses elvtárssal, Talyigás elvtárssal. Konkrétan fordultunk oda - most legutóbb az OGV tűzesete során - és a legkészségesebben, nemcsak szavakban, hanem konkrétan segítenek. Vagy, a GANZ-MÁVAG kérdését ők maguk sürgették. Vagy a Könnyűipari Minisztérium illetékeseivel is nagyon jé a kapcsolatunk még miniszter, miniszterhelyettesi szinten is és nagyon rugal­­^ másán reagálnak, megoldják a problémákat, a felvetett kérdésekben. Káder hatásköri itt az a lapelv az volt, melyet a Budapesti PB meghatározott, azükiteni az idetartozó kört és leadni. Ez az elv úgy érzem helyes volt és nagyobb önállóságot ad a szervezeteknek. De, nem kellene idehozni pl. a GANZ-MÁVAG igazgatójának kérdését. Legutóbb 3 igazgató kérdését hozták ide. Ez nem szükséges, mert végső soron ott Ismerik őket. Nem ilyen egyértelmű és pozitív ktsz- vonatkozásban. Kerületünkben 38 ktsz, van és ezek elnökeinél az alapszervezet véleménye nem döntő. Ez egybeesik azzal, hogy a ktsz- alapszervezetekben működő pártszervezeteket erősítjük. Az OKISZ és a KISZÖV részéről olyanfajta nosztalgia vetődik fel, hogy a kerületi Pártbizottságon szeretnék rendezni a kérdéseket és a ktsz- párt­szervezeteket nem tekintik partnernek. Mi megmondtuk, ha vita van, akkor az adott kérdésbe bekapcsolódunk* Még meg lehet említeni, hogy erőteljes rendezés indult meg, a minősítő gazdasági szervek nagyon következetesen betartják azt, hogy ide küldik, kikérik a véleményt és úgy minősítenek. Korábbi gyakorlat leginkább az volt, hogy formálisan ide küldtek, de lehetőséget nem adtak. Közbeléptünk ás azt mondtuk, ha igénylik mi megadjuk, de adjanak lehetőséget is rá. c- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom