Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1965-02-18
d - i ' •' - 25-körültekintéssel. Van egy olyan veszély, ami a pártértekezleten elhangzott, nem mondhatjuk, hogy'a pártkizottságban van elbizakodottság az eredmények láttán,* érzik, hogy mi nyomja őket, de azt hiszem, hogy az itt elhangzottakból az is kiderül, hogy a jó munka mellett nagyon sok tennivaló is van a pártbizottság munkája terén. Nagyobb igényességgel kell a Pártbizottságnak fellépni, azon kivül következét ess éggel. Nem megnyugtató, hogy a pártbizottság irányitó munkájában viszonylag kevés aktiv pártmunkás, V.B. P.B. tag tevékenykedik a függetlenített elvtársak mellett. Meg kell osztani ezen elvtársakkal a munkát, úgy a Budapesti, mint a vidéki irányításban. Ez véleményem szerint a munkastílussal, a munkamódszerrel függ össze. A pártbizottságnak fokozni kellene a kollektív vezetést a pártbizottságon belül, véleményem szerint van hiá- . nyo3ság és erről Udvardiné elvtársnő is beszélt a határosatok k ellenőrzésének végrehajtásában. Nem hoz rossz határozatokat a pártbizottság, amit Pataki et. felvetett, hogy külön van választva gazdasági és politikai határosat, ez véleményem szerint csak a fogalmazás kérdésében volt probléma, szemléletben nem veszik azt ketté. A szemléletben ninc3 alapvető hiba, ezért nagyon jó lenne, ha ez az ellenőrzés főleg két területre irányuljon egyik az alap szervezetek felé, olyan formában, hogy sokkal nagyobb önállóságot adjon a pártalapszervezetekenfc. Az instruktort hálózatot sokkal jobban kézbe kell tartani. A határozatokat is jobban kell ellenőrizni és azt számonkérni. Az Országos Gumiipari Vállalat pártszervezetének V.B. irányitó munkájába kisebbh helyet kap a kifejezetten pártépitési munka a tag és tagjelöltfelvétel. A gazdaságszervező munkával kapcsolatban a V.B.-nak az a feladata, hogy beszámoltassa a gazdasági vezetést, ellenőrizze a gazdasági munkát. Igen is feladata a pártbizottságnak, ha kell operatívan is belefoliyon a gazdaságszervező munkába, ez országosan vita, hogy a párt gazdaságszervező munkának melyik oldalát erősítsük. Azt kell az OGV-nak elsősorban erősiteni, amire Pataky et. utalt. A középszintű gazdasági vezetőknek, pártszervezeteknek ezt a tevékenységét, mely nem mutatható ugyan ki szamokban, de nagyon szívós, következetes politikai munkát igényel. A politikai tevékenység a dolgozók között a vezetők között a politikai légkört formálja. Udvardiné elvtársnő arról beszélt, hogy a vállalatnál a hangulat jé. Az elvtársak ismerik az ottani hangulatot, bár az összetétel következtében -sok a segédmunkás, vidéki stb.- az a véleményem, hogy sokkal több a probléma, téve szemlélet, mint ami ebből az anyagból kivehető. A hozzászólás első csoportja foglalkozott a nagyobb igényességgel, a munkástilussal, munkamódszerrel azok javitásával. Ehhez tartozik az is, ami szintén elhangzott, hogyha Pártbizottság sokat vállal magára. Olyan feladatokat vállal, amely 1 az Sz.B. és a KISz feladata. A kollektívának feladata a tömegszervezeten belül az irányítás megoldása. Van még sok feladat a Budapesten lévő pártszervezetek irányítása, a vidékiek koordinálása terén. Udvardiné elvtársnő beszélt arról is, hogy a Pártbizottság tevékenysége eléggé koncentrálódott a volt Ruggyantaárugyár területére, nincs arra elég erő, hogy est a munkámódszert, munkastílust kiterjesszék az összes üzemekre. : L 'f I ———---------------------------------------------------------------------------------------------—__________________________________