Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1965-02-18

n ' ^« ' > é I ÜÍ-13 -Pártbizottságtól. Az összevont vállalatok nagyon lerontot­ták az ösadolgozókhoz való arányt. Jelenleg sokkal alacso­nyabb az összetétel, mint az a összevonás előtt volt. Ugyan­ez a helyzet a,munkások arányában, az is alacsonyabb. A Gumiabroncs értékesitő Irodában pl. 11 párttag volt az összevonáskor és ebből egyetlen egy fizikai dolgozó sem volt. Ezek a számok nagymértékben lerontották a statisztikánkat. Sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, igyekeztünk megmagya­rázni, hogy azért mert nagy a fluktuáció, -annyira nem nagy­­hogy Í6o főből ne lehetne felvenni tagjelöltet. A Henger osztályon pl. azt mondották, hogy ott nem lehet ered­ményt elérni, mert a dolgozók zöme vidéki, sietnek haza, azon kívül a munkakörülmény is nagy rossz. Nem egy esetben mentünk le csoportos beszélgetést tartani, és azt tapasztal-__ tűk, hogy a dolgozók szivesen jönnek el, sőt igénylik is a velük való beszélgetést, foglalkozást. Azóta nagyon sokat i változott a Henger alapszervezetben a szemlélet, és van elő­relépés ez megállapítható. Őszintén megmondva nem igen számol be a V.B. munkájáról a Pártbizottságnak. Amikor a 1/2 éves munkatervet beszéljük meg, akkor számolunk be arról, hogy a V.B. hogy dolgozott, egyébként nem. Több ecetben elmondottuk a P.B. tagjainak, hogy joguk van bármelyik V.B. ülésen résztvenni, de ezzel eddig még nem éltek. A Pártbizottság választása előtt volt, hogy a V.B. értékel­te a munkát, azon a megbeszélésen Kurucz elvtár3 is jelen­volt. Helyesnek tartanám, hogy a V.B. ülés után a Fártbi­­zottsági tagokat tájékoztatnánk arról, hogy mit tapasztal­tunk, milyen birálatot kaptunk az elv társak tó 1, és ezen ke­resztül értékelnénk a V.B. munkáját. A tömegszervezetek és gazdasági vezetők között a kapcsolat ... jó, sikerült megoldani, hogy mindenki egységesen foglaljon ' állást, mindenki végezze ei a munkáját. Ezen a téren külö­nösebb probléma eddig nem volt. Vannak vitáit, de végsősoron sikerül egy nyelven beszélnünk. Arra vigyázunk, hogy a töme­gek felé, egységesen foglaljunk állást. Pl. a 26 ezer db. pneu elkészítése után kitűztünk dijakat, versenyfeladatokat, ügy goglal&unk állást ebben a kérdésben, hogy aki nem teljesítette a kitűzött célt, az nem kaphat a jutalomból. Volt törekvés az egyenlősdiségre, hogy azoknak is fizessünk, akik nem teljesitették feladatukat, de ebben határozottan foglaltunk állást. A termelési agitáöióval az alapszervezetek foglalkoznak. A V.B.-on belül vizsgáltuk ezt a kérdést, hogy a kommunis­táknak milyen a teljesitményük, hogyan dolgoznak, milyen a munkához való viszonyuk. Megállapítottuk, hogy a kommunisták 9o /-a példamutatóan dolgozik. Ezt tapasztalni lehet a "loo leveles mozgalmon" belül is. I<'igyelemmel szoktam kisérni a levelek aláírása­kor, hogy kommunistáink jó munkájuk alapján hogyan része­sülnek jutalmazásban. Itt természetesen nem a vezetőségi tagokra, hanem az egyszerű párttagokra gondolok. Néhány esetben tapasztalható volt kommunistáink között is, hogy a norma karbantartással kapcsolatban nem úgy foglal­tak állást, mint ahogy kellett volna. /? sr I _______________ ________________________________________ —-------------------------------------------------------——---------------------------------------------------X— 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom