Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1964-03-19
i 0 — 12 — Párttagjaink időnként - egyes esetekből általánosítva - úgy látják, hogy a párt lehetőségei helyileg kicsinyek és ez a szemlélet lefegyverző olyan esetekben is, amikor többet lehetne tenni a munka élők!, re vitelében. Sokán úgy érzik, hogy a pórttagság le gálái: b egy része e lbátort alanodott és bizonytalanná vált. Ezért szükséges han;" súly ez ott abban kidomborítani, hogy a politikai helytállást ma is nagyra értékeljük és feltétlenül szükségesnek tartjuk, A jelenlegi hdlyzctnok van olyan veszélye is, hogy a párttagság szemléié tót "baloldali irányba tolja el”. (*i r-. b./ A nonz£tközi_komunista mo^galobiban folyó vita., A vita kezdetben nagy megdöbbenést keltett, többek szánára úgy látszott, hogy az SzKP vezetői eltúlozzák a nézeteit érés.. jelentőségét, Később, amikor bebizonyosodott, hogy a nézeteltérés valóban mélyreható és a KKP vezetői ténylegesen nás po_ litikai koncepció alapján állnak, mint az SzKP és az MSzMP vezetése a világhelyzet negitélésében, a stratégiában és a taktikában, akkor részint kifejeződött őszinte egyetértés a békés egymás mellett élés külpolitikai irányvonalával, de ugyanakkor megkezdődött egy olyan folyamat is, amely szerint a belpolitikai helyzet alakulásával egyik másik vonatkozásban elégedetlen párttagok bizonyos -..értékig rokonszonwcl kezdtek tekinteni a KKP határoz ; ttabb, "keményebb” vonalve zc ti sere, , Ez természetesen' csak kis, de aktiv részét érinti a pártnak. A többségnél és a pártonkivüli aktivistáknál a vita negatív - hatása inkább bizonyos levertségben, csilódattságban, passzivitásra hajlásban jelentkezik. A "sokféle" marxizmus vagy kommunizmus gyakorlati jelentkezése - legalábbis átmenetileg - gyengítette is a marxizmus és a kommunizmus igazába vetett bizalmat. Ebben bizonyosan szerepe van annak a korábbi dogma** tikus illúziónak; hogy a marxizmus minden problémára kész válasszal rendelkezik. Vannak viszont akik a marxista gondolat továbbfejlődése szempontjából bizonyos előnyeit is látják a kialakult helyzetnek, bár a pártban általánosnak mondható az - a határozott kívánság, hogy meg kell akadályozni az ellentmondások további élesedését. 1255/1964. . / . | l_____________________________________________________________________________-_______________ ' ■>