Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1963-07-13

- 4 - é ■ xi ■ Problémák vannak a kutatók munkamozgoiméban, a kutatói munka­­mozgalom megszervezésével és beindításával* Vannak, ahol jól csinálják, do az agyagban is állás foglaltunk amelett, hogy még problémák vannak és megoldásra váró feladatok* melyhez szükséges az eddigi munka gondosabb kiértékelése is* Tanulás vonalán elsősorban feladat elsősorban a nyelvtanulás, ezt általánosságban vetik fel, mórt igen lényeges és fontos a kutatók ilyen téren való fejlődése is* Külföldi kapcsolatokra, tanulmányútokra vonatkozóan: ez nem problémamentes, mert a kiküldetések igen komoly problémákat tartalmaznak, nem biztosított, hogy az o célra fordított összegek valóban megfelelő hatékonysággal a kutató^, illetve kutatások 1 munkáját célozzák* A káderutánpótlás kérdése kivétel nélkül valamennyi kutató inté z étnél j o1oa ttezik• ^ Kérdéseke Pataki elvtárat a kutatási témák számára vonatkozóan találkozunk olyannal, Hoigy f/iAV Kutató Intézet tématervóbon 33 téma szerepel és ezt pozitiven értékelik, de nem látok át fogó képet arról, mi a vélemény ezek számáról ós alakulásáról* Egy kicsit az egész anyag iénydgét érinti a kérdés* a határozati javaslatban olyan megállapítás van, hogy a "VB megállapítja, hogy a kerület kutató intézeteiben a szakmai ós politikai munka szín­vonala megfelel a követelményeknek és folyamatosan emelkedik*" - I^az, hogy a kiegészítésben halllotunk bizonyos finom megfogalma­zást, mely ezt módosítja, mégis felvetem a kérdést, hogyan látja a bizottsági hlytálló-e ez a megállapítás? Az anyagból az derül ki, hogy a pártszervezetek tiszta politikai munkája többé-kovésbbé folyik, de a tényleges pártmunka nagyon sok kívánnivalót hagy maga mögött* ez ténylegesen igy van, vagy az anyag nem tudja elógge tükrözni ezt* Hogyan értékeli a vizs­gálat a párti, ló ka színvonalát? A határozati javaslat 7* old* utolsó előtti bekezd* van ilyen* "6 hónapon belül ki kell dolgozni a kút: tói munkamosgalom tartalmi és szervezeti kérdésié.••." itt nem látom pontosan azt milyen ala­pon kívánjuk határozatban kimondani ós mennyiben valósítható meg ós csak rajtunk mulik-e ennek a megvalósíthatósága, - milyen elképze­lései vannak a bizottságnak#' Piu-Bartha elvtársi a kongres zusi határozat , a özérv.Szab*lénye­ges módosítási; tett a kút tó párt szervezet ok .re vonatkozóan, - az üzemi párt szervez elekkel eg,y vonalba került. Milyen megállapítás vonatkozatható ilyen értelemben a kutató intézetek pártszervezetének munkájára és a további alakításával kapcsolatban. Osamangó elvtárst nem egészen értem az anyag megállapításait, külö­nösen a 2*3* oldalon ellentmondások vaunak. -gyik részében a kutatói munka magas színvonaláról adnak tájékoztatást, majd u y határozzák meg a kósőbölökben, hogy a kutatói munlm magas színvonaláról nem minden esetben lehet beszélni, - bár hozzáteszik, hogy középszinten A kutacó intézetek általában műszaki feizerelés szempontjából hogyan állnak, illetőleg azok hiánya miatt tudják -e teljesíteni azon fel­adatokat, melyek adva vannak,' % ______________________-----_— --------—------------------------------>--------------- ■ ■ --------------------------T~

Next

/
Oldalképek
Tartalom