Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-11-14
- i- * * A kongresszusi tézisek leszögezik, hogy a származás nem szá- , mit az egyetemi felvételeknél, tehát feltétlenül át kell dolgozni a felvételi rendszert. Szén a minisztérium is gondolkodik már, hogy hogyan lesz az uj felvétel. A bizottság tagjainál sajnos elég gyakran előfordul, hogy amikor dolgozni kellene, akkor vagy szabadságra megy el, vagy talál valami kibújót a munka alól. Bárta elvtársi a helyzet az, hogy a jelentkezőknek az aránya kétszer annyi volt, mint a felvételek száma, A fellebbezések száma 26-27 volt. Nőknél voltak észrevételek a 23 ponton fér lülieknél, a férfiaknál nem voltak különösebb észrevételek. Ha a pontszámokat néznénk, akkor 20 % ürül mozogna a munkásparaszt felvétel. Előre kell bocsájtani, hogy a munkás-paraszt gyerekekkel igen sokat kell foglalkozni, komolyan elő kell készíteni a középiskolákban az egyetemi felvételhez. Ilyen ma^as létszámban egyik egyetemen sem jelentkeznek, mint az általános orvosi karon, tehat ezért igen hehéz a helyzetünk. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkás-paraszt. gyermekeket segítsük, de kérjük a segítséget az elvtársaktól. Kurucz elvtárs % szeretnék egy megjegyzést elsőként megemlíteni, az utolsó ’beícezdésben meg van említve, hogy a nők nem jöhetnek számításba az egyetemi felvételnél? Valahogy másképpen kellene azt a bekezdést megfogalmazni a nőknél is a,rátermettséget kell nézni. Az előfeltételek biztosítása igen fontos. Csömöri elvtárs: az előfeltételekkel kapcsolatban az a vélemény,' liogy sok psetben a fiatal, aki egy év teljes szabadságot kap, az nem az egyetemi felkészülésre tölti el az idejét. Aztán, hogyha nem nyer felvételt az illető, akkor a szülők elvannak keseredve. A fiatal, azonban rá van szorítva, hogy az elkövetkezendő időben tanuljon hogy a felvétele sikerüljön. A nők kérdésével kapcsolatban belevettem az anyagban, hogy a rátermettség a fontos és ebbe minden benne van. Először is igen nagy nehézségbe ütközik a nőknek az elosztása az egyetem elvégzése után. Olyan esetek is előfordulnak, hogy azokat a végzett növendékeket nem tudjuk megfelelő helyre elhelyezni, akik egész tanulási idejük alatt a legjobbak voltak, mivel mást helyezünk el oda. hapsi elvtáts: Javaslom, hogy erősítsék meg a felvételi bizottságnak a "jogkörét az egyetemi felvételeknél. Borovitz elvtárs: meg kell állapítani? hogy a javulás tendenciájá 'mutatkozik' meg az egyetemi felvételeknél a bizottság munkájában. Javaslom a középiskolák felé a biológkai oktatás felülvizsgálatát, mivel nem alaposak ezek az ismeretek a középiskolákban. Az orvosegyetemi felvételekhez igen nagy segítséget nyújtana, s ha a tanulók először pl. ápolónőképző iskolára mennének, és az már előképzést ad a felvételhez. ./. '? /jf. I