Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-11-03

k á Szakszervezet vonalán a következő termelési tanácskozások napi­rendjére a kongresszusi munkaverseny felajánlások értékelése kerül. Erről kicsit többet Írhatott volna a jelentés, mert ez nagyon szép üzemünkben még akkor is ha a tervteljesitésben le­maradás mutatkozik. Tehát a következő termelési tanácskozásokon erről beszélünk. A gazdasági vezetés vonalán negyon feszes és nagyon határozott intézkedéseket tettek a lemaradás behozására. Meg kell mondani, hogy ehhez bizonyos mennyiségű túlórát is adott a minisztérium. /475.000 túlórát, bár egész pontosan nem tudom./ A hátra lévő VB ülések napirendje nagyon lényeges kérdéseket ölel fel. A^következő VB ülésen - melyre megkérjük Baké, vagy Kurucz elvtársakat, hogy vegyenek részt - a gazdasági vezetés színvonala lesz a téma és ehhez Mausz elvtárs adja az anyagot. A következő értekezleteinket is ennek szellemében kívánjuk ’ tartani azzal, hogy az éves terv teljesítését elősegítsük gaz­dasági kérdéseket vitatunk meg. á~v Kérdés fogja-e taljesiteni tervét a Ganz-MÍVAG? Véleményem, , annak ellenére, hogy ezek a hibák voltak, melyek nagyrésze ki­küszöbölődött, annak ellenére, hogy belépett egy újabb hiba is, mely alatt azt értem, hogy a Szovjetuniónak gyártott és ott üzemeltető motorok többségének főtengelye eltörött és ugyanazon helyen törött el mind a 6, ez olyan kérdést vet fel, hogy esetleg a további átvétel le fog állni, mégis várható a hibák kiküszöbö­lé: e és ^az éves terv teljesítése. Másik, lehetséges hogy terv­módosítás lesz, mert 3 db. 3 részes motorvonat a nemzetközi szerződésben nem szerepel és nekünk a tervbe bevették, s ez 4o milliót jelent. Ami a perspektívát illeti, azokra nem kívánok kitérni. Ezek a bajok annál inkább rosszak és sajnálatosak, mert a tavalyi évben, az egyesítés éta először: a Ganz-MÁVAG elérte azt, hogy a negyed­­évi ütemességet tartani tudta, mely 6 negyedév után következett be. E 6 negyedévben az ütemesség úgy nézett ki, hogy az utolsó hónapban hoztak annyit, mint az előzőkben. Mindezt másfél hónapja végrehajtóbizottsági ülésen megtárgyaltuk és hoztunk olyan döntést, hogy ennek megjavítására dolgozunk ki termelést mozgósító, előrevivő javaslatokat. Vértes elvtárs: az anyag nagyon jé volt korábban és jelenleg is. Mindenesetre jó lett volna olyan jelentéstlátni, melyben a Ganz-Mávag nincs benne, mert igy az látható belőle^, hogy maga a kerület "beteg", nem teljesiti tervét. A minisztériumi ipar tervteljesitése - a Ganz-MÁVAG lemradása % alapján - veszélyben van, viszont a Ganz—MÁVAG tervteljesitése döntő módon esik latba az éves tervteljesités során. A 2.oldalon tartalmazza az anyag: "az elmaradás több mint 22o m/Ft A minisztériumi ipar befejezet termelési tervét 94.9 %-ra telje­sítette. Ez a teljesítés előző év azonos időszakának színvonalá­tól is o.5 $-kal elmaradt. A tervtől való lemaradás főleg a. Ganz-MÁVAG 36 millió forintos teljes és 23)milliós forintos be­­réj'ezeilen" tefmél'&si lemaradása okozta.* Ez döntően esik latba a kerület termelésében. * / • ; » —---------------------V [____________________________________________________________________________________________________________________:________________ * •- 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom