Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-10-09

, ■ . ■: | iÜ'V,' VÍ/fŰ 1 I- 5 -Besí élt az ufjuság neveléséről, érződött hozzászólásában a kongresszusi készülődés, a verseny!elhívás. Helyesnek tartanám azt, hogy tárgyalják meg taggyűlésen a pártértekezletnek a munkáját. Balogh elvtárs; a nyugdíjjal kapcsolatban valóban nagyim sok probléma van a területen. A nyugdíjasok jelentős részének nem elég az amit kap. Hars elvtárs: jól sikerült a pártértekezlet jobb volt mint Táá^-bén. A politikai és a pártszervezeti munka fellendült az előkészülés során azt lehetett tapasztalni, hogy nagyon aktivak voltak a taggyűlések. Hiba volt a pártértekezleten, hogy keveset beszéltünk a konk­rét . hibákról. Pártonkivüli nem szólalt föl a pártértekezlo- i ten. Az összetétel kicsit félresikerült a szervezés is mutatta két pártbizottsági jelölt feltűnően kevés szavaztot kapott. Azokal. a visszaéléseket, amelyet lehet tapasztalni a kommu­nisták részéről, fegyelmi ügyek tömegét lehet látni. Ezek ellen a jövőben küzdeni kell, keményen kell eljárni az ilyen ügyekben. Az öregek nyugdijával kapcsolatban valóban igen sok probléma van, mivel sok helyen a gyerekek sem törődnek a szülőkkel, most inkább forditva van, hogy a szülők támogatják a gyerkei­ket. Olyanok is vannak, akiknek 300 Ft nyugdija van és a ten­­gődés állapotában van. Bakó elvtársnő: az eddig megtartott pártértekezletekkel kap­­^ cáoiatban az á"mtapasztalat, hogy színvonalasak voltak, jó légkör volt. Nekem az az érzésem, hogy jobbak lettek mint ahogy gondoltam. A pártértekezlet beszámoló megmutatták a 3 év eredményeit és megmutatta az irányt az elkövetkezendő feladatok megoldása felé. A Ganz-Mávagban 31 elvtársnak nem jutott szó. Nagy aktivi-. tás volt a hozzászólásokban azok részéről akik kapták szót. A beszámolók jók voltak, megmutatkozik benne a koilektiv . munka. A hozzászólásokban igen nagy hiányosság volt, hogy majdnem minden elvtársi a termelési kérdésekkel foglalkozott. Minden pártértekezleten jelen volt a Bp-i PB,részéről elv­társak a Kiss Dezső elvtárs hozzá is szólt. Általában elég jó hozzászólások voltak. Javaslom, hogy ahol a jelentkező elvtársalc közül valaki nem kapott szót, azokat hivják össze és mondják el az elvtársak amit el szerettek volna mondani a pártértekezleten. A pártértekezletről pedig a legközelebbi taggyűlésen számol­janak be. A körzetekkel kapcsolatosan amit a Suhajda elvtárs elmondott meg kell ezeket a dolgokat közelebbről vizsgálni, azokat a demagóg kijelentéseket amit lehet hallani. Valamint me^ kell nézni a 30 napos kórházi ápolással kapcsolatos problémát is, A VB. a Merbler elvtárs tájékoztatóját egyhangúlag elfogadta. [----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom