Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-05-02
• - lo - i A VIII. Kongresszus eléggé előre vetíti az árnyékát. Azok az emberek, akik eléggé közömböseknek látszottak eddig, felvetik a kérdést: nemhogy lényeges fordulatot várnának a Kongresszustól, hanem tudatos, célratörő meghatározott, a jelenlegi helyzetet előrevivő változásra számítanak. Ez is mutatja, hogy bizonyos kategorikus gondolkodások felengednek és a legjobb irányban haladnak. Borovitz elvtárs: a fiatalok, 2o-22 évesek keveset tanultak Sztálin tételeiből, vagy nem alaposan. Ebből adódóan a most felmerült problémák nem okoznak problémát. A fiatalokat a XXII.Kongresszus feldolgozásának anyagából a kommunizmus gondolata ragadta meg. A jövő, hogy az milyen lesz és milyen legyen az ember. Jó is ez, hogy őket ez ragadta meg, ehhez kapcsolódik, hogy keresik az ujatj a munkájukban. Ebből adódik, hogy háttérbe kerül "a mának éles” gondolata, ami mutatja azt, hogy nagyon nagymértékben nőtt a fiatalok betétkönyve. Pl: társasház akcióba 28=Jo fiatal vesz részt, lo-4-o.ooo £t-ig ^ terjedő betétkönyvük van. Nyugatimádás; amerikai autót ma már nem állják körül, ha meglátják az utcán, legfeljebb megnézik. Elismerik a Szovjetunió, a szocialista országok tekintélyét. Mikor felvetik a kérdést nekik: miben látják a boldogságot, a többsége a családi életben, a munkában, a szocialista hazában. A béke kérdésénél a fiataloknál vannak olyanok, akik abban látják, hogy jó a béke, mert nem kell bevonulni katonának. De, van olyan is, aki azt mondja "mit ugrálunk mi magyarok, mit tudunk mi tenni a béke védelmében". Az újsággal kapcsolatban:látták a fiatalok a varsói hadgyakorlatot a tagállamokkal és megjegyezték, kicsik vagyunk, de nem vagyunk egyedül. Kevés szó esik a kinai kérdésről. Egyetértek a határozati javaslat b/pontjával, csak határidő módositást kérek. Szeretném, ha ezt Kiss elvtárs megnézné, mert junius 3o nem, de a szeptember 3o-i határidő jó lenne. Kurucz elvtárs: a magam részéről az anyag megállapításaival egyetértek. Nem egyéni véleményt tükröz,‘nagyon reális, azt veti fel, ami a legkülönbözőbb területeken az oktatásban^ agitációban, az emberekkel való beszélgetéseknél, titkári tanfolyamon tapasztaltunk. Úgy érzem reálisak a megállapitások és a következtetések is. Osont elvtársnak: az erőviszonyok eltolódtak ez igy van, nem hibás m a megállapítás. Nagyon nehéz dolog volt Pataki elvtársnak az anyag összeállításánál az, amit Hárs elvtárs kérdezett. Nekem az a véleményem, hogy nagyon nehéz mennyiségben megállapítani és nagyon veszélyes is, hogy a párttagságnak hány százalékát érinti ez, de talán erre nincs is szükség. Minden területet nagyjából és minden szintet érint a pártmunkások szintjeinél is lent-, középen-, feljebb is megtalálható egyy vagy másik kérdésben téves nézet. Azért tartanám fontosnak, ha a VB ilyen vonatkozásban is rögzíti a véleményét, mert ez a munkánkat is meghatározza. Ha egyik-másik pártszervezet felé kell ügyelni arra, hogy harcoljunk a párt vonalának helyes viteléért, nem azt venném figyelembe, hogy mindenütt kell, mert mindenütt található olyan elvtárs, akinél problémák vannak és igy helytelen irányba mennénk, mert . / . 111 ---------: " -a* ,