Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1962-03-21

. '. • ■ í-tó -Probléma ott jelentkezik " mindait vagy semmit" telj sité­­sénél egy sor ember elidegenedik, és a KIS25-nek nagyon nagy munkát kell kifejteni a megtartásuk érdekében. Most keressük a módját annak, bog. ne legyen ilyen nagy maximalizmus és elérni azt, hogy értékeljék az egyes mozgalmak teljesitésé­­gen végzett munkát is. Számításaink szerint lényegében llooo-nél több fiatal teljesítette, de ha ebből 75 %-a vagy csak a fele teljesítette is, akkor is óriási, többezer fiatalt lehetett bevonni egy komoly mozgalomba. A VIII.kerület teljesítése a többiekhez viszonyítva középen van és közel 7o %-os teljesítés állapítható meg, mely úgy ér­zem megfelel a kivánalmaknak. A VIII. kerül etilek a nem egészen jó teljesítése mellett is van egy uj oldala a kezdeményezés, ugyanis minden erőszakos­kodás nélkül innen indul el a mozgalom terjesztése külön­böző formákon keresztül. Úgy érezzük a KISz Bizottság mun­­kája kielégítő, pozitiv. A Bp. -i teljesítés 78 %-os volt, ^ de ez nem jelent különösebbet, mert minőségben a kerület is lcb. ilyen szinten mozog. Ami még szintén pozitiv s amely területen korábban igen,sok probléma volt, ez a középisko­lákkal való foglalkozás^, a kerületi KISz Bizottság jól el tudta érni azt, hogy az utolsók közül felhozza őket az első helyre közel - egy-két év leforgása alatt. Néhány dolog, melyre vigyázni kellene, mely a mozgalmatg gyengítheti, nagyon mereven kezelik több helyen a követel­ményeket és nem eléggé bontják fel a helyi sajátosságoknak megfelelően a párt és KISz szervezetre. Másik a szürkeség veszélye: 5 éven keresztül ezt a mozgalmat vinni, és utána lelket önteni beléjük ez nagyon nagy dolog. Jelenleg az a veszély, hogy vannak kitűzött számok, melyet nem biztos, hogy lesiet teljesíteni én nem értek egyet azzal, hogy számokat tűzzenek ki, inkább azzal értenék egyet,hogy a KISz Bizottság szervezze ezt a mozgalmat. Igen fontos még itt az is, hogy a mozgalom legyen alárendel­­ve a párt szerepének, szolgálja a párt segítését, a párt helyi érdekeinek megvalósitásat - sok helyen ennek ellenke­zője is tapasztalható, itt és más kerületekben is. Van egy olyan veszély, hogy most folyik a sport átszerve­zése es ebből mi lesz senki nem tudja, holott a feladat zömmel az ifjúsági szervezetekre hárul. Jelenleg az át­szervezés csak ott tart, hogy mindenki a helyét keresi és nem foglalkoznak konkrétan a sjeort megszervezésével. Emiatt több gyerek kiesik, holott szívesen csinálnák, teljesíte­nének is, csak éppen nincs megfelelően megszervezve. Ez ismert a sportszövetség részéről, még sincs megfelelő fog­lalkozás vele. A közös párt és KISz taggyűléseknél azzal is megelégednénk, hogy egy évben egyszer lenne tartva, minden esetre ebben a PB döntsön. Lehetne egy évben egyszer, de az jó legyen. Dalolás éieklés, meg kell mondani, hogy nem énekelnek. Van ahol van, de ez csak egy kisebb részre vonatkozik és azok­ra, akik dalárdákban vesznek részt. Hiba az, hogy a tag­gyűléseken sincs éneklés, mert számos KISz titkár úgy véle­kedik, hogy ez komoly politikai fórum, s hogyan nézne ki ha ott dalolgatnának. A S —_________________________________________________________________________ __________

Next

/
Oldalképek
Tartalom