Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1962-03-21
Ite: - ■ -«Azonban sok esetbén azt tapasztaljuk, hogy a gyakorlati életben nagyon nehezen alkalmazzák a felsőbb oktatáson tanultakat az elvtársak. Elmennek a konferenciákra beszámolnak, megfelelőnek tartják a tudásukat, Azonban a gyakorlatban egyik baklövést a másik után követik el. Most már az egyetemeken is igen magas politikai képzést adnak „a fiataloknak* Azt lehet látni, hogy nagy fejlődés van ezen a téren az elmúlt időkhöz viszonyítva* Egyetértek a Vértes elvtárssal abban, hogy az üzemekben nagyon nagy hiányos ág az, hogy a középkéderek.nem képezik magukat politikailag, ami elgehgeahete tiénül szükségés. Hars elvtárs; sajnos sokszor előfordul, hogy az emberek elölvarsák az' anyagot, de nem tanulmányozzak át. Voltak konferenciáik, . amelyek,nagyon jók voltak, vitaképesek és tartalmasak* _ N A XXII. Kongresszus anyagával kapcsolatban vannak olyan kérdéfP sek, amelyek visszavissza térnek az emberekben* lágyon nagy probléma merült fel a gyarmati kérdéssel kapcsőlatban} valamint felmerült a német kérdés is'*. A felmerült kérdésekre részben meggyző választ kaptak az elvtársak, de voltak olyanok is, akiket nem lehetett meggyőzni. A német kérdéssel kapcsolatban ami több esetben felmerült már több esetben, de ebben a kérdésben tisztán kell látni az embereknek. Megfelelő választ kapnak a fel-' tett kérdésekre és megértik a magyarázatot. Kurucz elvtársi Az elvtársak megemlítették és ez valóban igy van, Hogy áálSCfl. Kongresszus anyagánál vannak visszatérő problémák, amelyek nézeteltéréseket idéznek elő, A propagandistáknak elsősorban önmagukban kell tisztázni a kérdéseket, mert vannak olyan esetek, hogy ők maguk sincsenek tisztában egyes kérdésekkel, ‘Ezek a kérdések a titkári tanfolyamon is felmerültek és foglalkoztunk vele, ^ ok esetben .az emberek nehezen tudnak megszabadulni a régi gondol kodástól, és sok magyar-ázásra van szükség, ahhoz hogy megértsék az egyes kérdéseket és talán mem is jól magyarázzuk sokszor. A prop, konferenciákon tapasztalatcserét kellene'folytatni, hogy a propagandista elvtársak megértsék a kérdésekét. Van olyan eset, araikor a szemináriumokon f olteszik a kérdést a propagandista. elvtárs felé és nem tud kielégítő választ adni, hanem bejön a kerülethez és itt megmagyarázzák az.elvtársak a nem értett kérdéseket. Ezeket a-dolgokat is meg kellene vizsgálni, mert itt is van ptoob. •léma. Pl, olyan egyszerű kérdések, mint a békés égymásmellett élés, vagy a személyi kultusz még jövőre is fogunk találkozni vele, tehát erre nagy súlyt kell fektetni a pártoktatáson belül. Az elkövetkezendő időben nagy gondot kell fordítani a gazdasági vezetők és középkáderek oktatására, amit az elvtársak is megemlítettek. Borovitz elvtárs; igen nagy eredményeket lehet tapasztalni az' oktatás területén. A kerületben KISS.propagandistáink igen jé munkát végeznek. Kerületünkben 1600 fiatal vesz részt politikai oktatásban,' ami nagy lépést jelent. Azonban varrnak olyan, személyek, akik sem állami sem politikai oktatásban nem vesznek részt,- ?