Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1961-08-09
8 v.- ■ i Válasz: Simor elvtárs: az a kérdés, hogy szükség van-e ránk, vagy sem, lényegében évekóta húzódik és annak tisztázása, hogy mi a hatásköre és hogyan follyon bele a Tanács munkájába, ezen évek óta vits van. Volt egy értekezlet, amelyet Csikesz elvtársnő tartott és ott is felmerültek ezek a kérdések, hogy mettől-meddig menjen a pártcsoport. Mi igyekeztünk kialakitani egy olyan helyes ubat, amely lényegében a Tanács, mint tömegszervezet munkáját; támogatná és vinné előre, anélkül, hogy különösebben átlépnénk a határt. Ez egy időben úgy hatott, hogy egyrészt túl aktivak voltunk és túlzottan belementünk kérdésekbe. A későbbiekben ez kialakult és ez a munka már segítséget jelentett. Azonban job- übán fel kell készülnünk olyan beszélgetésekre, amelyeket pártonkivüli ÁB vezetőkkel tartunk. Ezeknek a beszélgetéseknek a pártonkivüliekkel nem szabad beszámoltatás jellegűnek lenni, hanem.inkább azt kérdezzük, hogy ebben, vagy ebben a kérdésben miben kérnek segítséget. • Beszéltünk mi Bakó elvtársnővel is egy-két ilyen vitás kérdésről, hogy mettől-meddig menjünk, s volt olyan eset is, amikor a Bakó elvtársnő azt mondta, hogy nem tudja van-e egyáltalán szükség a pártcsoportra. Nem élte-e túl magát. Szükség van a pártcsoport létezésére, mert elég sokszor szükség van az egységes állásfoglalás megteremtésére, elvi kérdések tisztázására. Fontosabb tanácsülés előtt össze kell hivni a kommunista tanácstagokat, azonkívül nem mindegyik kommunista tanácstag végzi rendesen munkáját, nem mindegyik elég aktiv és ilyenkor elő kell venni őket. En azt hiszem, hogy ilyen perspektívára várunk mi választ, alátámasztani a Tanács, mint tömegszervezetet a pártcsoport munkájával. Megfelelő elvi álláspont elfoglalása bizonyos kérdésekben. Előkészíteni a választásokat, stb. Egyéni foglalkozások alatt azt értjük, hogy vannak olyan tanácstagok, akik a beszámolójukat nem kellő mértékben készítik elő. Ez nagyon fonbos, hogy a tanácstag hogyan ad számot munkájáról a választóinak. Ilyen esetekben, ha kommunista, akkor különösképpen. Ugyancsak vannak tanácstagok, akiknek különböző ÁB-ben kellene dolgozniok és igyekeznek kivonni magukat ezekből a munkákból. Mit értünk a VB-vei való szorosabb együttműködés alatt? = Sajnos az utóbbi időben a VB irányibo munkájától nem kaptunk elég segítséget. Lett volna ellenvéleményünk bizonyos kérdésekben amelyekről nem tájékoztattak bennünket. Ez az utóbbi fél évben nyilvánult meg. Ez megnyilvánult a Fővárosi Tanács részéiül is. A politikai tájékoztatókat azért gondoljuk kommunista tanácstagok részére, mert volt már ilyen tájékoztató és tapasztalatunk szerint a tanácstagoknak csak igen kis hányada jött el. Az a meglátásunk, vannak egyes tanácstagok, akik részben elfáradtak, úgy érzik, hogy nem virgák ezt a munkát és igen gyakran kivonják magukat a különfözó feladatokból. Azért volna szükség, hogy olyanokat vonjunk be_, akik szívesen és egészében tudnák elvégezni és volna idejük is, erejük is hozzá. JP^fc '-, . :> '''