Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-03-02

llljí ^ Éi i- 15 -A differenciálás terén is probléma van. Nem képesek a párt­­szervezeteink éttétekkel dolgozni - a kpaott anyagot ismétli meg, azt mondja el, mely elég sokszor nehéz helyzetet teremt. Munkastílus kérdése, amivel még probléma van. Probléma van a tagság rendszeres foglalkoztatásával, lekötésével. Párttagságunk elég szűk körben operál és még képtelenebb arra, hogy mozgassa a tömegszervezeti aktívákat. Bár tettünk erőfeszítéseket, de a pártcsoportok sem tudnak rendszeresen foglalkoztatni és ezen a területen fokozni kell a harcot. Az egész kérdésben a fő problémát a káder kérdésben látón. Egyetértek ebben azzal, melyet Baké elvtársnő mondott. Két dolog­ról lehet szó. Egyik: 1956 után egy bizonyos jövő előtt álltak titkáraink, tagjaink, az átállást illetően. Ez az átállás viszont egyszerű volt, amely ma már bizonyos fokig másirányu, do haroolni ^ kell azon problémákkal is. Felmerül a szakértelem, a politikai tartalom kérdése, amely akkor talán nem is került, előtérbe. f \ Lényegében hogyan választódtak ki ezek az emberek? Egy szűk kör­ből kerültek ki a titkárok és jelenleg pártsz 'rvezeteink zöme, kb. 80 i*~ a viszi a feladatokat. A helyzet az, hogy ez nem is annyira kiválasztás, mint kiválasztódás volt. Másik az volt, hogy megbíztuk őket e munkával, de a további rész, melyet kellett volna csinálni - ahol jelentkezik a PTO gyengesége - a továbbképzés, alkalmassá tenni őket a feladatokra, bár megtettük az erőfeszítéseket, de az ellenőrzés és nevelés tekintetében problémák vannak. A választásokból úgy kerültünk ki, hogy rendkívül kevés titkár lett leváltva, mig a gyakorlat azt bizonyltja, hogy többet kel­lett volna elmozdítani. Úgy néz ki, hogy akkor még nem láttuk ezeket a problémákat, másrészt az ellenőrzésüket és nevelésüket sem tartottuk kézben. Hogyan oldjuk meg e kérdést? Bárhogyan segítünk, a titkárok k’"' egy része nem tud előre menni és úgy gondoljuk, hogy a lcövetke­/ \ zőkben több cserét kell végrehajtani. Titkáraink közül 5o-4o van olyan, akinek kora, szellemi frissesége, szemlélete miatt ma már nem képes jól vinni a dolgokat. Meg kell azt mondani ezeknek a titkároknak, hogy hogyan tudunk előre jutni és megér­tetni velük, hogy a követelmények ma már túlhaladottak az ő képességeiken. Vannak olyanok is, akiknél nem tudjuk, hogyan oldjuk meg; ilyen pl. a Rák bácsi. Káder tartalék kérdése: általáben felvetni így nem lenne helyes, mert vannak tartalékok. Pártvezetőségeink jók* a probléma inkább abban van, hogy nem iskolázottak é3 gyakorlatilag nem éri el a jelenlegi titkár szintjét, de ezt pár év múlva fokozatosan lehet pótolni. Másik oldal az üzemi terület, ahol utánpótlás a gazda­sági vezetőkben található, de ezek jelenleg nem szabad emberek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nehéz mozgatni őket az adott posztról és van olyan eset is, amikor összeférhetetlen a gazda­sági és pártfunkció. Itt gyors megoldásra ninc3 lehetőségünk. A megoldást aljban látom, hogy fokozottabban nyúlunk hozzá a pártvezetőségek iskoláztatásához. . / . |___________________________________________________U__________________________________________I |__________________ _ _ ■*>

Next

/
Oldalképek
Tartalom