Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1961-02-08
p S-------------—^----I-----------mn d é I - 6 -Balogh elvtárs: kétségtelen, hogy ez az anyag problémátikus és mégis - az anyag alapján - meg kell kísérelni, hogy ezen pártszervezeteknek egyik-másik kérdésben olyan tanácsot, segítséget adjunk, amely előre viszi a munkát. Az anyagból kiderül, hogy ezeknek a múzeumoknak speciális tendenciája van és részt vesznek az ideológiai oktatásban is. Egy területet azonban hiányolok, melyre gondot kellett volna forditani; ez a szakmai ideológiai munka. Tapasztalat az, hogy ha sikerül olyan világnézeti kérdéseket megragadni, amely közvetlen kapcsolatban van az adott szakterülettel és annak súlyponti kérdéseivel, akkor az olyan érdeklődőkre is lehet számítani, akik egyébként nem nagy aktivitást tanúsítanak. Probléma van a tárlatvezetokkel, akik a múzeumlátogatókkal közvetlen kapcsolatban állnak. E munkához bár nem lehet receptet adni, de a helyi sajátosságoknak megfeleleőn kell politikai tartalommal is megtölteni és ez a helyi pártszervezet feladata. Erre igen nagy gondot kell forditani. Utánpótlás probléma: lehetséges, hogy nem elég jól ismerem a muzauk mokban lévő helyzetet, de az a benyomásom, hogy a tudományos kutató intézetekben, az egyetemeken lényegesen jobb a helyzet, mint ezeken a helyeken. Ez abból adódik, hogy a múzeumok nem tartoznak a kulcshelyek közé, holott a munkájuk nagy fontossággal bir. Múzeumonként kellene ösztönözni, hogy tervszerű programot dolgozzanak ki az utánpótlásra és szakmai f eÍLfe jlődésre, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy politikailag és világnézetileg megerősödjenek. Ilyen értelemben is az irányvonalat meg lehetett volna jelölni. A jelentésben szerepel jónéhán.y kérdés, ami megdöbbent és mutatja, hogy mi minden megtörténhet. Mégiscsak eltelt 15 esztendő és mégis egyesek fogalmában a parasztság külön fogalom - ez egy komoly szellemi beporosodást jelent. Nem tudom, hogy az ilyen és hasonló kérdésekkel kapcsolatosan nem lenne-e helyes a helyi pártszervezetekben pártnapot tartani? Ideológiai és politikai eszközökkel tisztázni kell ezen kérdéseket, mert ezek az emberek nemcsak ideológiailag, ^ hanem szakmailag sem végezhetnek komoly munkát. Ha a VB elfogadja a jelentést és határozati javaslatot, akkor beszélgetés formájában kell tovább vinni, hogy menet közben kijavítsák a hibákat. Kurucz elvtárs: abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vettem olyan vizsgálatban, mely foglalkozik e 3 országos jellegű intézmény munkájával. Ezt az anyagot lehetett volna jobban megszerkeszteni, de nem az anyag újabb megszerkesztése oldja meg a kérdéseket, mert rengeteg probléma, sok nehézség van, melyeket csoportosítva, még élesebbé lehetett volna tenni, vagy jobban konkretizálni a kérdéseket. Vannak olyanok is, melyek mindhárom múzeumra jellemzőek. Egyetértek Sári elvtárssal abban, hogy sok régikeletü hiba van itt. Ezek tőlünk is erednek elsősorban, mert éveken keresztül ezt a területet elhanyagoltuk és a különböző fórrumokon semmit sem adtunk. A yttfyl Művelődéspolitikai irányelvekben egy szó sincs róla, a VII. Kongresszus anyagánál ugyanez a helyzet. Az ősszel tartottunk egy kulturális értekezletet és egy szó nem esett róluk. Az ilyen és hasonló dolgok nem esnek jól a jónéhányszáz tudományos munkatársnak, akik nem csak a múzeumokban, hanem különböző helyeken viselnek állást és a legkülönbözőbb értelmiségi szervezetekkel vannak közvetlen nexusban. Ismert tény, hogy a Minisztériumban éveken keresztül nem volt megoldva a Múzeumi főosztály vezetése. Most lett főosztály és megfelelő vezetője van. Az előbbiek miatt jónéhány múzeumban nem volt megfelelő vezető. Elsősorban ezen kérdéseken kell változtatni , ____________________________ T- / • _________________