Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1960-10-19

' — ■ ——'«*■■■ ■"—— ■ ... I I ________- —-^----­W i _ 7 - 3// A középiskolai KlSz-szervezeteknél vannak komoly problémák. Jelentkeznek olyan dolgok, hogy a KISz-titkár és a Klüz-tagok nagyon óles különbséget tesznek a kommunista pedagógus és^a pártonkivüli, nem marxista pedagógus között. Székét néha igen vaskos form bán tárgyalják. A tanulókban még él az emlékekben hogy egyes pedagógus hogyan viselkedett az ellenforradalom alatt és az ix0uság nem elnéző, nem bocsájo meg. Ezek a dolgok elég­­bonyolult ellentmondásra vezetnek és itt hathatósabban kellene együttműködni a KISz és pártszervezetnek. Javaslom, hogy közö­sen a KISz-szel nézzük meg a kérdéseket és éppen a szövetségi politika alapján, mert néha elég veszélyes dologgá válnak az említett nézetek. Az oktatási reformnál rendlcivül lelkesen nyilatkoznak egyes pe­dagógusok, azonban főleg a humán tárgyú tanároknál egy kicsit félelem uralkodik. Félnek attól, hogy nem tudnak lépest tarta­ni evvel a kérdéssel. Kekem az az érzésein, hogy' ezzel a kérdéssel mi nem foglalkozunk eléggé, valami biztonságot azért kellene adnunk a tanárokban bizonyos dolgokban. 1 ,'~s Feltétlenül világosabban, tisztábban látnak ma az emberek, de ez elsősorban nem a világnézeti változást jelenti, ezt köszönhet­jük a konszolidációnak. Ha kimegyünk állami ideológiai oktatásokra, egy sor dologban tapasztalhatju, hogy sok embernek mennyire uj a marxizmus. Éppen ezért többet kell foglalkoznunk az ideológiai oktatás kérdésével, nehogy ellaposodjon. Helyes volt a Pártbizottságnak az a kezdeményezése, hogy a PB arra legilletékesebb tagjai vitákra, tantestületi értekezletekre járjanak ki azzal a különbséggel, hogy egy-egy ilyen ideológiai vitának a lényeges tapasztalatait értékelve idehoznák és abból tudnánk, hogy bizonyos kérdések hogyan mentek tovább. Ugyancsak javasolnám,hogy a pedagógus szakszervezetekre a helyi alapszervezetek sokkal jobban támaszkodjanak. Van bennük szakma­­es ügyszeretet. Csont elvtárs: én a Borovitz elvtársival egyetértésben szintén javasolom, 'Hogy vizsgálják meg az iparitanuló iskolákban ural­kodó helyzetet. Ez nekünk nem lehet mellékes a szakmunkásután­pótlás kérdése szempontjából. Kurucz elvtárs: a pedagógus pártszervezetek majdnem mindegyiké­­nek inunkatérvében szerepel az iskolákban lévő kommunista^szülők­nek valamilyen szervezett összefogása, kommunista frakció létre­hozása a szülők között. Nekem az a véleményem, hogy ez nem helyes, mert támadható és azon­kívül taszító is pártonkivüli szülőkre nézve. Úgy gondolom - miután ebben a kérdésben a Márton elvtársnőék sem tudtak egyöntetűen állástfoglalni - hogy esetenként;, amikor nagyon fontos dolgok kerülnének megtái'gyaláraösszehivni olyan szülőket, akik tudnának valamiben segiteni, - megengedhető, de nem az iskola területén, hanem valamelyik körzeti helyiségben, vagy más­hol. Az, hogy a kommunista szülőket iskolán belül szervezetten össze­hívják, csak taszítaná a pártonkivüli szülőket, bizalmatlanságot szülne és nem lehetne úgysem titokban tartani. Én azt javaslom, hogy a VB foglaljon állást úgy, hogy nem helyesli a kommunista szülők külön megszervezését, összehívását az iskolábai //

Next

/
Oldalképek
Tartalom