Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1960-09-01

-J - - ii - * ív is, hogy Bakó elvtársnő tartsa-e a titkárok részére ezen kérdés felvetését. Ez csak az egyik oldala; a jelentőségét aláhúzza, de újra felvetődik az, hogy az instruktor elvtársak . álljanak rá és menetközben folyamatosan tartsák szem előtt. A folyóiratok előfiaetését a pártcsoportok feladatává kell t tenni, megnézve ki, melyiket járatja, ( Balogh elvtárs: ténylegesen különböző könyvek, folyóiratok jelennek meg és elég nehezen igazodnak el a lényegesek között. Ezért a terjesztőknek lehetne időszakonként egy-egy színvonalas tájékoztatást adni, különösen milyen könyvekre fordítsanak fi­gyelmet, fegyelmezetten lépjenek fel, tudjanak valamit mondani arról, amit terjeszteni akarnak. Gyakran előfordult, hogy mi is kijelöltük a könyvterjesztőt, de sem tőlünk, sem a kerülettől nem kaptam meg a szükséges tájékoztatást, mondhatnánk "a levegőben lógott". Másik, még TIT vonalról tudom, hogy igen jók szoktak lenni egy-egy folyóirattal kapcsolatos ankétok. A "Valóság"~nak ' ^ elég nehéz volt biztosítani a stabilitását, de mikor kimentünk és megvitattuk mi a jó, mi a rossz benne; min kell javítani és ma már felveszi a versenyt a SKortárs"-sal. A Béke és Szocializ­musnál én.is úgy látom vannak nehézségek, de ha kimennénk bizo­nyosan elmondanak az olvasók hol a hiba benne és tudnák hol kell javitani rajta. Brossurákkal kapcsolatosan: a Szovjetunióban igen sok brossurát adnak ki - egy-két iv terjedelemben, kb, 2o-4o oldal - melyeket tudományos fokozattal rendelkező emberek Írnak és igen színvona­lasak. Ugyanez mindjobban megvan nálunk is, mégis a tapasztalat az, hogy sokkal szívesebben vásárolnak drágább könyveket, mint a brossurákat. Én úgy gondolom, ha felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy-egy brossurának ki az Írója, akkor azt is jobban be­csülik és olvassák. Gazdasági és társadalmi életünknek van egy sor olyan kérdése, mely érdekli a tömegeket és megfelelő tájékoztatáson keresztül növelni is tudjuk az érdeklődésüket, ■/ s Vértes elvtárs: propaganda tartalmi részéről, az ateista propagandáról: az idén kiadott ilyenirányú könyvek, brossurák igen népszerűek és tanulságosak, s maga az anyag is tükrözi, hogy sok hasznát vették. Most megjelent Plehanov: a Vallásról c. könyve - nem lenne-e jobb könnyebb anyagokqt kiadni? Nem lenne-e eredményesebb egy-egy ateista propaganda könyvet magyar Íróval kiadni? Biztosan eredményesebb lenne, ha a helyi sajátosságoknak megfelelően imának könyvet és azt jobban tud­nák felhasználni a munkában is - s azt hiszem különösen a közép­korból nálunk is lőhet meríteni hozzá bőven anyagot. Bakó elvtársnő: az elmúlt évek során mutatkozik fejlődés a prop.térjesztés vonalán. Viszont az bizonyos, hogy nem kielé­gítő a többi kerületekhez viszonyítva sem. Korábban az átlagon felül voltunk és most úgy néz ki, hogy alatta maradtunk, leg­alábbis a terjesztésben. A fejlődés üteme nem kielégítő. Pelmerül itt az is, hogy mi az oka? Az a véleménye, hogy első­sorban oka az Ágit.prop.osztály, akinek legfőbb feladata lett volna ezt a határozatot kézben tartani és elindítani ezt a munkát. A határozatokat nemcsak a kezdetén, hanem a teljes végrehajtásig kézben kell tartani és most a VB azt állapíthat­ja meg, hogy ez a határozat nem lett végrehajtva megfelelően. Elsősorban abban is az Ágit.prop.osztály a hibás, hogy nem próbálta meg a PTO-n keresztül az instruktorokat mozgósítani, de ha igen, akkor hibás ebben Kiss elvtárs is, • /' • '------------­­-------------------■--------——-----------------------------------------------------------------------------------■

Next

/
Oldalképek
Tartalom