Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-08-27
josí *- 2 -1958-ban elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlóját. A PB munkája jónak; értékelhető, a termeléssel való foglalkozás terén és az egyes kampánymunkák megoldásában, illetve az arra való mozgósításra. Ezen túlmenően eredményként kell megállapítani, hogy a párt befolyása erős a szakmunkások között - a régi legjobb szakmunkások tagjai a pártnak - ez a termelési eredményekben is jelentkezik. Eredményes a Pártbizottság és Végrehajtóbizottság munkája a pártnapok rendszeres megtartásában és látogatottságában. Jó munkát fejtenek ki a Tsz-k patronálása terén is. A pártalapszervezetek többsége megerősödött és eredményesen működik, gondot fordítanak a szakmunkás képzésére és a művelődésre. Ezek az eredmények a PB és VB, valamint a többi ott dolgozó kommunisták munkája ' ^ nyomán jöttek létre. Az elért eredmények jóval nagyobbak és megalapozottabbak lehetnének ha a PB és VB irányitó munkája nem maradna el a követelményektől. Viszonylag kevés változás történt a legutolsó vizsgálat óta a PB és VB vezető szerepe érvényesülése terén. A PB~i ülések rendszertelenül vannak megtartva melyet a PB egyes tagjai a PB ülésen is szóvátettek. Hasonlóképen szóvátették, hogy a PB ülések napirendjei nem kielégitőek témaválasztás, tartalom és előkészítés tekinuetében sem. A VB ülések megtartása szintén rendszertelen, több esetben megváltoztak időpontjaik az összehívás terén is kapkodás tapasztalható. A napirendi pontok tekintetében is többször eltért a munkatervtől. A napirendek gyenge előkészítése miatt egy_egy kérdést többször is meg kellett tárgyalni, másrészt egyeseket le kellett venni a napirendről, igy "A Gázláng munkája" "A káderhatáskör" kérdése azóta sem került napirendre. Az elmúlt félév során pl. napirendre tűzte a VB - munkaterv alapján - a kétfrontos harc helyzetét. Erre a napirendre a kerületi Ágit.Prop.Osztály is kiment. Az ülésen értesültünk róla, hogy elhalasszák egy héttel későbbre a napirendet. Az egy hétre rá megtartott VB ülés megtárgyalta a kétfrontos harc helyzetét, azonban a VB tagjai gyengének találták a napirendet és birálták az előadót. so • - - - ---------—-----------------------—----------—-------- • -----------------------------------------------------------------------------------------r~ ■"*. ' • --V