Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-05-07
* •> i Fóti elvtársi a Piarista gimnáziummal kapcsolat "bán Sik Sándor i artományi elnök a vezető, jelenleg a Opus Partius tagja, egy nagyon , dörzsölt ember, és ha valahova meghívjuk beteget jelent, általában nem jön el* Az egyházügyi hivatal foglalkozik vele. Az állam és az egyház együttműködései itt fel kell vetni, mi igen is elvárjuk a papságtól, hogy politikailag mellénk álljon, mint a Horthy rendszerben is a papság a rendszer mellett állt. Most ezek a püspöki kar irányításához tartoznak, akikre viszont nem lehet számítani. Atheista propagandával kapcsolatban; a vallás kérdése most ment le, és igen komoly problémák vannak. Nem az isten kérdésével, hanam a körülményekkel foglalkoznak, pl. keresztelő , házasság, temetés megengedhető-e, hogy kommunista családtagjait és hozzátartozóját papiszertartás mellett eskessék, temessék, stb., ezzel foglalkoznak a dolgozók. Ezen a téren a pártszervezetekben még kezdeti lépések vannak az ilyen tartalmi előadásokon a megjelenés k vés, a hiba ott is tapasztalható, hogy nyiltan beszélnek a kérdésekről és igy szembe kerülnek a dolgozókkal. Két nézet megtalálható a párttagásg között,az egyik az elnéző, liberális, a másik a túlzott balos-nézet. A VIIl/lo-s körzetben egy nő rendszeresen bejár a plébánoshoz és ez az asszony a SZMK tagja /Herényiné/, ez az asszony elég jól magafelé tudja irányítani az SZMK tagjait és gyakran tapasztalható, hogy inkább neki hisznek, mint az ott dolgozó kommunista elvtársnőknek. Hittanbeiratás kérdése: ezzel rendszeresen akkor foglalkozunk már, csak amikor megkezdődik a beiratás. Emellett a papoknak és az egyházi szervek reakciós munkáját igen kevéssé ismerjük, holott elsősorban az SZMK-n keresztül, igyekeznek befolyással lenni a gyermekekre, de ezentúl különöbőző formákban igyekeznek meggyurni a maguk szempontjaiknak megfelelően. Van olyan is, mint Kuosh elvtárs kislánya, akit nem tudtak magük felé hajlítani és azt tették, hogy a gyereket kiközösítették a kollektivából. Vagy az Alföldi kórházban, ahol Buzecskó elvtárs - aki meghalt - igyekeztek megagitálni, hogy gyónjon meg, ezt más elvtársaknál is megpróbálták^ Véleményem az, hogy ha ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozunk, úgy nagy lépést teszünk előre ezen a területen, ezért javaslom, hogy a VB mérlegelje a helyzetet és hozzon olyan határozatot, hogy az ellenforradalom alatti tevékenységüket nézzük meg. A Tanács okt. osztálya Kovács elvtársnő vezetésével feltétlenül helyes lenne, ha hozzá fogna és rövid határidőn belül kidolgoni mit teszünk a hittanbeiratások elleni politikai munka terén. Ebben a munkában nekünk jobban kell segítséget adnunk és javaslom a KISz-t is bevonni ebbe a munkába, mivel úgyis a fiatalság körében folyik a legnagyobb irány a vallás gyakorlására. Kérdé sek: Csont elvtárs: szám szerint mit jelent, mennyi a klerikális aktíva? Vértes elvtárs: mennyire megy le a köztudatban, hogy mennyire politizálnák "á papok? Kiss elvtárs: egy-egy illegális szektáról nincs adat a kerületben? Kovács elvtárs: husvétkor mennyien vettek részt a szertartásokon? Bakó elvtársnő:van-e képünk arról, hogy a VlII.ker. lakosságának, ami 'ícb.' 180000 , ebből mennyi, hány °/o jár templomba, vagy tartozik a rendszeresen az egyházhoz. Van-e képünk arról, hogy milyen módszerekkel dolgoznak a papok. A A 1 I___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________-