Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-10-15
- 2 - I •J alatt a konszolidációig, maga is részt vett, egy előadás keretében a fiatalok számára érdeklő módon egy előadást fog tartani. Ennek megszervezése most van folyamatban és az előadásra rövidesen sor kerül. Dacára annak, hogy a fiatalok körében ennek vitatása ma nem vetődik fel, minden esetre helyesnek kell tartani a KISS Bizottság ilyen irányú törekvését. A KISZ szervezet munkájának javulásában nagy szerepet játszik, hogy mind a 7 alapszerv KISZ titkára pártunk tagja. Az. egyes alapszervezetek 15-39 fő közötti létszámmal dolgoznak. A KISZ titkároknál a fentebb említettek dacára hiányosságként lehet megemlíteni, hogy kevésbé képzettek és igy a vezetés és a #Iá'z! gyűlések'nívója még kivánnivalót hagy maga ut'án.~ ^ i Ugyancsak a képzettség hiánya mutatkozik meg ott, hogy bár a párt irányítását a legmesszebbmenőkig elfogadják, de a végrehajtás során el erőt lenednek. 3./ A KISZ gyűléseken felmerült egy-egy kérdést nem a kellő mélységig tisztázzák. Megmutatkozik ez különösen a vallás kérdésénél, de az elvi kérdéseknél inkább a revizionizmus és a dogmatizmus nincs egészen tisztázva, nem tudják pontosan és félreérthetetlenül, hogy ml az? Az utóbbi időben a Pártbizottság úgy segii, hogy a KISZ vezetőségi üléseken egy-egy pártbizottsági vezetőségi tag mindig részt vesz. Megállapítható, hogy a KISZ alapszervi titkárok részéről az igyekezet a munka jobbá tétele és a párt irányvonalá„ nak érvényesítése szempontjából meg van, azonban sürgősen irányt kell venni arra, hogy a KISZ titkár elvtársak a fiatalok megfelelő vezetésének és az elvi tisztaság felett való őrködésének érdekében alaposabb és mélyebb oktatásban részesüljenek, Máju3 1. Ruhagyárban sok olyan fiatal van, akik nap, mint nap felvetik Erdély, illetve a Felvidék Magyarországhoz való csatolását. Ezek az emberek általában azzal indokolják meg feltevésüket, hiszen úgyis szocialista ország vagyunk és Kománia is, illetve Csehszlovákia is az és Erdély, illetve a Felvidék Magyarország elidegeníthetetlen területe, akkor miért nem adják vissza annak ellenére, hogy azt a trianoni szerződéskor a magyar urak eladták. Ezzel azt akarják bizonyítani, hogy ha ezek a területek hozzánk tartoznának, sokkal gazdagabb lenne hazánk, lenne fánk, több szenünk és vasércünk. A Szovjetunió kérdése napjainkban egészen máskép merül fel a fiatalok körében, mint két évvel ezelőtt. Most már elismerik a Szovjetunió erejét, társadalmi és technikai fölényét. Most már azt vetik fel, hogy mi % ________ • ; • 37_________