Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-09-17

I- 9 -Kovács elvtárs: én Jólesz elvtárssal értek egyet: az úttörő munka ott jő, ahol áz iskola igazgatója lelkiismereti kérdésnek tekinti ezt a munkát is. Ezért a kér. VB a Tanács felé kötelezően Írja elő, hogy az iskola igazgatója nem lehet az úttörő szervezet ellen. Másik, aki igazgató egy iskolában, annak kötelessége az úttörő szervezetet nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is segíteni és aki ezt nem teszi, az ne legyen igazgató. Nem értek egyet azzal, hogy a pedagógusok döntő többsége idealista világnézetet vall, azok többsége lojális és ha akarják, akkor az egyes intézkedéseket el is fogadják. A párt iránt a továbbiakban is lesz érdeklődés és azt el kell fogadni, hogy jutalmazni kell azokat, akik úttörő vona­lon jól dolgoznak. Kérjük, hogy azt a két kis szobát szerezzék meg az úttörők számára, mert a munkájukhoz nagy szükség van rá és ne halogassák a következő évre. A KISZ-től kérjük, hogy azokat, akik tanári pályára akarnak menni, az úttörő munka felé irányítsák, igy nem lesz az, hogy főiskolát és egyetemet végzettek nem tudják, hogy a gyermekekkel mit is kezd­jenek. 1 Kovács' elvtárs: /Bp-i Úttörő Szervezet/ a Budapesti Elnökség meg­nézte a jelentést és nagyon reálisnak tartották. Őszintén hozta a kér. PVB elé az elmúlt hónapok munkáját. Néhány gondolat a jövőre vonatkozóan: eszmei munka terén, a legfőbb veszély kiküszöbölésére nagyon gondosan kell megválogatni azokat a formákat, mely munkát kívánunk végezni a legfiatalabbak között. Ha erre nem fordítunk nagy gondot, akkor nem lesz eredmény. Pontos a vezetők képzése és minél több vezetőt adni az úttörők számára, mely eredménnyel és létszám növeléssel fog járni. A kerületi elnökség gondosan dolgozza ki, hogy hogyan, milyen for­mában kíván ezen az utón tovább menni. Pontosnak tartjuk a szervezőtestületek mellett, a kommunisták támogatását. Kreszán elvtárs: javaslom az úttörő mozgalommal kapcsolatban: egyes ünnepségek alkalmával az úttörő köröket is szerepeltessék és ^ a dolgozók látva azok munkáját jobban megszereti és több segítséget is fog hozzá nyújtani. Emellett a bevételek egy részét megkapnák az úttörők és ezzel saját anyagi keretüket gyarapithatnák. Természete­sen mi a magunk részéről a legmesszebbmenő segítséget adjuk, csak jöjjenek a reális igényekkel, megjelölve, hogy mire van szükségük. Bakó elvtársnő: én is jónak tartom, hogy foglalkozik a VB a kerü­­léti úttörő munkával, mert igy látja, hogy milyen eredményeket értek el és mi az, amire a továbbiakban szükség van. Megállapíthatjuk, hogy viszonylag kevés segítséggel, jó eredményeket mutatnak fel. A hiányosságokat nem lehet csupán a kevés létszámmal, hanem az egyéb körülményekkel magyarázni. A VB-nek meg kell beszélni milyen jelentősége van az úttörő munkának, melyet az úttörő mozgalom mu­tatott meg októberben® mikor az ifjúság vizsgázott. Ezekből is ifjúság lesz és a jövő felnőttéi és kérdés a mi felnőttjeink lesz­nek-e, vagy az ellenségé? Mi reális eszközökkel harcolunk és ilyen szempontból előnyben vagyunk. Ezért kérdeztem meg, hogy van-e tekintélyük, hogyan fogadják. U.i. volt részem többször résztvenni iskolai ünnepélyeken, ahol bizony pl. az úttörő csapatzászlót nem éppen lelkesedéssel, inkább csak úgy mechanikusan, száraz szavak kíséretében adták át a másik csapat­nak, mely nem teszi vonzóvá az úttörőmozgalmat a többi gyermekek előtt• _________________________ ________JZ______________ wm. .. •?>

Next

/
Oldalképek
Tartalom