Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1986-03-27

i : A kerületi pártfegyelmi bizottság saját munkáját úgy értékeli, hogy a pártértekezleten, a Szervezeti Szabály­zatban rögzitett megnövekedett jogait és felelősségét az Irányelvekben jelölt célkitűzéseket képes a gyakorla­ti munkájában továbbra is érvényesíteni. Tudjuk, hogy a párt fegyelmét a pártfegyelmi bizottság önállóan nem tudja megoldani, ezért mind jobban arra törekszünk, hogy a pártbizottság irányításával, a válasz­­, p tott testületekkel és a pártszervezetekkel való együtt­működés révén közös erőfeszítéssel hajtsuk végre soron következő feladatainkat. Következetesebbnek kell lenni a politikai és a pártélet­tel kapcsolatos vétségekkel szemben. Időben fellépni a negatív jelenségek ellen. Fordítsunk több figyelmet a hibák feltárására és megelőzésére. Változatlanul, de in­tenzivebben kell törekednünk a párt eszmei, politikai, szervezeti, cselekvési egységének erősítésére -a nevelő munka hatékonyabbá tételével- a párt fegyelmének további javítására. r-\ Feladatok: Alapvető feladatunknak tekintjük a XIII. kongresszus és a pártértekezlet határozatainak végrehajtását elősegí­teni. Ezért célunk a KEB Irányelveit minden pártszerve­zettel mélyrehatóan megismertetni és elfogadtatni. 1./ A beszámoló anyagát a pártbizottság állásfoglalásá­val együtt a pártszervezetek tudomására hozzuk. határidő: 1986. I. félév I » i* ' r" i 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom