Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1986-03-27
•> t> ü I A. A korrupciós cselekményeket többségében vezető beosztású párttagok követték el. Az utóbbi években és ez évben is, magas a párttagok által elkövetett közlekedési vétségek száma. Ittas járművezetésért 18 főt vontunk felelősségre. Még tart a vizsgálat 9 személy ügyében. Ezeknek a cselekményeknek az elitélése a párttagok körében nem a súlyának és a veszélyességének megfelelő. 1 f—-. Vannak párttagok és kollektívák, amelyek az ilyen esetekben elnézőek, következetlenek. Előfordul, hogy ittas járművezetés vétségének elkövetése esetében "megrovás" pártfegyelmi büntetésben részesítették a párttagot. Az ilyen mérvű felelősségre vonásnak nincs nevelő, s főleg visszatartó ereje. A munka- és szolgálati fegyelem megsértése miatt 7 fő lett elmarasztalva. A pártfegyelmi bizottság tapasztalata, hogy a kongreszszus utáni időszakban a pártszervek következetesebben lépnek fel a munkafegyelem ellen vétő párttagokkal szemben, amit időszerűnek és követendőnek tartunk. Italozó, erkölcsileg kifogásolható magatartás a párttagjaink körében is tapasztalható. A társadalomban észlelhető italozó életmód hatással van a párttagokra is, ami károsan hat a párt tekintélyére. Sok esetben a pártalapszervezetek nem lépnek fel időben az ilyen magatartásokkal szemben, akkor történik fegyelmi felelősségre vonás, amikor az italozó életmód párosul más -az erkölcsi normáinkat sértő- magatartásokkal is, például: környezetében köztudott volt a párttagról, hogy italozó életmódot folytat. Munkahelyén többször is ittas állapotban jelent meg. Pártalapszervezete ennek ellenére nem vonta felelősségre, amig ittas állapotban súlyos közlekedési balesetet nem okozott. ^ ________________________________--------------------------------------------------------------------------—-----—-----MHP I I ___________ -__________