Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1986-12-17
Mmmi r ' T * 2 Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy a pártfegyelmi bizottságok a XIII. kongresszust megelőzően is lelkiismeretesen és hozzáértéssel végezték a munkájukat, ez a bizalom szolgált alapul ahhoz, hogy önálló döntési jogot kaptak. A párt- végrehajtóbizottságokkal való együttműködésük minden területen kiegyensúlyozott. A pártfegyelmi bizottságok elnökei, mint VB tagok, illetve állandó meghívottak vesznek részt az ü - léseken, így a közvetlen munkakapcsolat feltételei is biztositottak. k Az üzemi, intézményi pártfegyelmi bizottságok a kerületi értekéziét és a KEB Irányelvek megjelenése után arra törekedtek, hogy a változásokat taggyűlése ken és pártcsoportértekezleteken megbeszéljék, ily módon a kommunisták megismerték a pártfegyelemmel a pártfegyelmi munkával járó magasabb követelményeket és az iij szabályokat. Ezzel előbbrejutottunk az egységes értelmezés és végrehajtás gyakorlatában. A párt.fegyelmi bizottságok az elvi útmutatáson túl a gyakorlati munkában is segitséget adnak a pártalapszervezetéknek. Az alapszervezetek a lényeges kérdésekben többnyire konzultálnak a pártfegyelmi bizottságok tagjaival. Ezt könnyiti az a kialakult gyakorlat, hogy a bizottságok területfelelősi rendszerben dolgoznak. A területért felelős bizottsági tag többnyire részt vesz a taggyűléseken, vezetőségi üléseken, ahol a pártfegyelmi munka kérdéseiben véleményt mond, segitséget nyújt. A pártfegyelmi bizottságok munkájában az önálló döntési jog nagyobb felelősséget is feltételez, ezt minden fegyelmi bizottság érzi és tudja. Döntéseik jól szolgálják a fegyelmi munka színvonalának javítását. | \ I [ ______________________________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________________—-----------------------------------1