Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1985-02-06

é-4-- családvédelem: mostmár konkrét intézkedésekre van szükség. Óriási kutatások vannak, de intézkedés még nincs. Egy orientáló mondattal ki kell fejezni ebben a részben!- államigazgatás tevékenységének értékelése: Azzal a megállapitással, hogy a bürokráciát csökkenteni kell egyet­ért, de azzal is, hogy a bürokráciát nem a hivatalnonok csinálják, hanem a felsőbb szervek! Sehol semmit meg nem kérdeznek, minha semmi demokratizmus nem lenne u^y csinálják! Azzal azonban nem ért egyet, hogy a megnövekedett állami feladatok jelentős részét csökkenő létszámmal meg lehet oldani, - ez irreális. _ az irányelvek az államigazgatás korszeriisitését a dencentralizá­­lással és létszámcsökkentéssel kivánják megoldani. Vannak azonban olyan közigazgatási feladatok, ahol a centralizálás hozza meg az eredményeket. Az eddig bevezetett decentralizálások sem mindenhol hozták meg a kivánt eredményt. Nem ért egyet azzal sem, hogy az államigazgatás , létszámának csökkentése feladat, mert ez szépen hangzik, azonban világ-tendencia, hogy az állami tevékenység bonyolulttá válásával sokrétűbb lett ez a munka és igy több munkát kiván. Ez mindenhol igy van. Téves az, hogy csak a produktív munka az, amely anyagig értéket termel. Véleménye szerint az igazságszolgáltatás, az egész­ségügy stb. ezek biztonsága legalább olyan politikai kérdés, ami elhanyagolhatatlan. Példának mondja el, hogy a.z ügyészség 1953. óta azonos létszámmal dolgozik, ugyanakkor 3-a % -kai növekedett a munka. A bíróságokon egy büntetőbiró kezén 100-12o ügy van. Képtelenség időben törvényesen elintézni. Szolgáltatás az van, de nem mindig igazságszolgáltatás, és ennek oka a létszámhiány! Nem tudja támogatni és nem ért egyet^a növekvő állami feladatok csökkenő létszámmal történő megoldásával. Ugyanakkor szó sem esik arról, hogy esetleg korszerűsíteni kell. Nem létezik technikai korszerűsítés az állami apparátusban. Ezt ugyancsak meg kell fo­galmazni ! ^ - az igazságszolgáltatás és bűnüldözés helyzete rengeteget romlott. Ezt nem tükrözi az irányelvek. Ezt élesebben kellene megfogalmazni; az alkotmányos rend betartásán kívül sokkal komolyabb tényezők je­lentkeztek mint ahogy ez az irányelvekben jelezve van. Balázs elvtárs Érzése szerint a két anyag között különbség van. Nem érzi eléggé, hogy megfelelően visszaadja a kerületi pártmozgalomban végzetteket. Néhány pontosítást, közelítést javasol. így javasolja a 14.o.első bekezdésének utolsó mondatát. A továbbiakban elmondja, hogy az 1980-as irányelvek rögzítette, hogy azokban a kérdésekben^ amelyek széles társadalmi réteget érintenek, össze lehet hívni a partkonferenciát. Egyenesági öszzefüggést lát az allami demokrácia és az állami élet fejlesztése között. A két kong­resszus között bizony voltak olyanok, amikor jő lett volna összehívni a pártkonferenciát. Az állampolgári és munkafegyelem megszilárdításáról: véleménye, hogy l bátran le kell Írni, hogy egyértelműen a magunk számára vissza kell állítani a 8 óra tisztaságát és becsületét. Ki-ki a saját területén kezdje meg ennek helyretételét. ! I /f ^___________________________________________________ —--------­L________— 1__________________ _________ ----­­. ' i • - • - — —----------------—'—•—-— --------------------------------------------­­-----l

Next

/
Oldalképek
Tartalom