Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1983-05-05

' ~ --------------------------------------------------------­T <* i-le­döntéseket, segiti a kezdeményező és a vállalkozási készség ki­bontakozását. Ezen túlmenően hasonló egyértelműen és világosan fogalmazta meg Központi Bizottságunk - a korábbiakhoz hasonlóan - hogy a gazdaságpolitika meghatározásában döntő szerpe van és lesz a p^rtnakj továbbá amit szintén már korábban is kimondtunk, hogy a gazdasági munkában az állam szervező szerepe a szocializmus épitésének egész korszakában megmarad. A központi bizottsági ülésen is, a kerületi pártbizottsági ülése­­‘ ^ inken is és más fórumokon is a gazdasági kérdések kapcsán régóta sokat foglalkozunk , különböző módon érintjük a kisvállalkozások témáját is. Szeretném felhivni a figyelmet ismételten arra, ame­lyet a határozat mond ebben a kérdésben: arra, hogy a gazdálko­dásban segiteni kell a rugalmas formák alkalmazását, arra, hogy az állami vállalatok és szövetkezetek elsődleges és meghatározó szerepét biztosítva a jövőben is támogatjuk a lakossági igények kielégítésében a kisipar és a kiskereskedelem, valamint a termelő­­tevékenységben pótlólagos erőforrásokat feltáró kisvállalkozásokat, munkaközösségeket. 1 Mint már említettem, a kerületi pártbizottsági ülésen visszatérő téma a vállalkozási tevékenység és a különböző formák megítélése, igy engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a kerületben fellelhető ilyen munkáról, ill. tevékenységről. Kerületünkben a gazdasági munkaközösségek száma 219» Ebből önálló gazdasági munkaközösség 60, vállalati munkaközösség 159* 1 [ _______________________iá__________________________________ í . *... i

Next

/
Oldalképek
Tartalom