Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1981-05-21
1 d á- 4 -figyelmet a fiatalok KISZ-életre való felkészítésére, az úttörő öntevékenység kibontakoztatására. A középiskolai KISZ-szervezetek képviselői az intézmények párt és állami vezetésével egyre tartalmasabban működnek együtt. Az úttörő és ifjúsági parlamentek rendszeressé váltak, erősödtek a fórum-jellegű vonások. A taggyűlések egy részén elhangzott, hogy az ifjúsági szervezetek egyes feladatairól a párttagok nem mindig rendelkeznek megfelelő információval pl: a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatának szervezése kérdésében. A párttagok aránya a fiatal ifjúsági vezetők között nem éri el , a kivánt mértéket. /—■ Az elmúlt években kerületünk oktatási intézményeinek is a tartalmi korszerüsités volt a fő feladata. Az 1972. évi oktatáspolitikai határozat megvalósítását elősegitő minden iskolatípust érintő reformok végrehajtása után jelenleg az uj nevelésioktatási tervek fokozatos bevezetése van napirenden. Ezek az eddiginél határozottabban adják célul az ifjúság személyiségének sokoldalú formálását, a tanítási órán és az azon kívül folyó nevelés összhangjának megteremtését. Az általános iskolákban korszerűsödött az egyes szaktárgyak tartalma, kísérletek folynak az osztályzás módszereinek javítására. A gimnáziumokban a tagozatok megszüntetése után a fakultatív oktatási rendszer kialakítása folyik, ennek célja a továbbtanulás és a közvetlen munkábaállás hatékonyabb elősegítése. Egyes szakközépiskoláinkban a szakmunkásképzési célú oktatás került bevezetésre. A szakmunkásképző iskolákban a szakmastruktúra-változás következtében profilmódosítások történtek. Mindezek a változások, továbbá az óvodáskorú és a tanulólétszám állandó hullámzása /ált. iskoláink I. évfolyama 1980-ban 971 fő, 1981-ben várhatóan 1400 fő/ kerületünk pedagógusainak átmenetileg komoly többletmunkát jelentenek. Nehézségeiket az irányitó apparátuséval együtt, az is növelte, hogy átszervezésekre is sor került: igy pl. két általános iskola épületét adtuk át középfokú oktatás céljára, ill. a középfokú óvónő és ruhaipari, valamint az iparcikk-kereskedelmi szakmunkásképzést kerületünkben vonták össze. I ; m i . ________________________________________________________-___ — 1________________________________________________________________________________=-----------1- I