Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1976-03-25
I- 9 -A szélesedő kommunikációs áramlás, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymáemellett élése körülményei között jelentkező nyitottság és a turizmus fellendülése következtében káros, ellenséges nézetek is hatnak az egyetemi, főiskolai ifjúságra. Társadalmi haladásunk ellentmondásaiból is a hallgatók egy része felszínes és hamis általánosításokra jut, és ez a kívülálló "kritikai" nézőpont veszélyes hangulatoknak válhat táptalajává. Számolni kell egy olyan szűk diákréteggel is, amelyik fenntartással kezeli vagy elutasítja politikai törekvéseinket. E jelenségeket KISZ-szervezeteinknak állandóan éber figyelemmel kell kisérniük, és szükséges, hogy mindig offenzívon tudjanak reagálni, de erre jobban fel kell készülniük, ^ illetve készítenünk őket. C' Két intézmény jelentése is felhiv.ta a figyelmet olyan hallgatói rétegekre, amelynek nagyon nehéz az anyagi helyzete. A Bánki főiskola hallgatói közül 15 százaléknak 1000 forint, további 15 százaléknak 1400 forint alatt van családjában az egy főre jutó jövedelem. A kevés kollégiumi férőhely miatt sokan kényszerülnek albérletbe, és arra, hogy a tanulás mellett fizikai munkát vállaljanak. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a hallgatóknak a körében nagyon nehéz a KIŰZ szervező munkája. A KISZ-szervezetek az intézmények különböző vezető testületéiben f*' véleményezési és javaslattételi jogukkal képviselhetik a fiatalok érdekeit. Ezeken a fórumokon kifejtett tevékenység ritkán jut megfelelő időben a szélesebb hallgatói kör tudomására. A felső szinteken kialakult példás együttműködést az alsóbb fórumokon nem mindig sikerült megvalósítani. A még meglévő hi- i bák miatt a KIS"Z munkájának tartalmasabbá, sokrétűbbé tétele érdekében döntő jelentősége van az aktivaképzésnek. Ezt az orvosegyetemen és a műszaki főiskolákon vezetőképző táborok és tanfolyamok rendszeresítésével oldják meg. Kiépült a KISZ alapszervezeteket és a tanulócsoportokat patronáló oktatói hálózat. Az aktivaképzée színvonalának emelése és folyamatosságának biztosítása, a patronáló tanárok felkészítésének, összefogásának és irányításának jobb megoldása, a KISZ tagság aktivitásának a növelése szükséges ahhoz, hogy a KISZ eszmeipolitikai nevelőmunkájában nagyobb ütemü előrehaladás történjen. ; a1' j « ..... ............■■■ - ■ mmmmmmmmmmmmmmmmm I