Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1972-11-03

, • I- 5 -Kővágó elvtársi Kéri a pedagógusokat, hogy a hivatalos formákon kivül is beszélgessenek el iskolai KISZ szervezetek vezetőivel. Javaslata, hogy a 6.old. a felsőoktatási intézmények vonatkozásúban az anyagban szerepeljen, hogy nocsak a párt és áll.vezetők, hanem az intézményi KISZ Bizottságok vezetőit is vonjak be. ír. 3r ág linó elvtáx’snö: A feladatterv a legfontosabb feladatokat tar­talmazza. A legfontosabbnak azt látná, akkor lehetne valóban reális eredményeket elérni, ha az allórai szervek, a pártszervezetekkel és az azokat támogató tömegszervezetekkel a legszorosabb együttműködés­ben dolgoznak. Nagyjelentőségű határozatokról van szó. tízek a határozatok a reális helyzetet figyelembevevő születtek meg. Az eredményekből kiindulva lefed­het vizsgálni a feladatok végrehajtásának sikerét. Az iskola, az oktatási intézmények a közhangulatot lényegesen befo­lyásoló intézmények. Ismerve a kér.objektív tárgyi lehetőségeit, az 13oo pedagógusnak a szubjektív körülményeit, úgy érzi, hogy jó és kedvező ez a helyzet a feladatok végrehajtására. Az egesz az ifjúságért történik, de az ifjúsággal és ebben az iskolai I KISZ szervezetek is nagy jelentőséget kell, hogy kapjanak. A feladattervben szereplő célkitűzések megvalósitása nagyon komoly /«**. feladatot ad az oktatás területén dolgozóknak. Kopp László elvtársi A Művelődési Főosztálynál áttanulmányozták az anyagot, mely az oktató-nevelő munkával kapcsolatos feladatokat is tartalmazza.Kihangsúlyozza, eljutottak odáig, hogy a pedagógusok többsége a kérdés politikai fontosságával tisztában van. Ha nagyobbat akarnak előbbralépni, akkor a PB., üzemi, munkahelyi pártszervezeteken keresztül nagyobb segítségre van szükség. Megfelelően kell foglalkozni a tehetséges fizikai dolgozók gyermekei­nek továbbtanulásával, hogy legyen méltó utánpótlás vezetői terü­leten. ügyre égetőbb az óvónő és tanitó hiány. Feltétlenül kéri, hogy keres­sék az elvtársak a lehetősegét üzemekben,tanácsön is, hogy a társadal­mi ösztöndijak egy részét pedagógus pályákra alkalmazzák, tíl kell jutni a pedagógusoknál a nagyobb!okú érzelmi ráhatásra, ezzel ^ a ráhatással kellene foglalkozni a pártszervezeteknek. ( Reagál a november 21-i problémára. Az a vélemény, hogy nem feltétlenül november 21-én, hanem, mindenképpen a taggyűléseket követően kell meg­tartani a nevelőtestületi taggyűléseket. Viszont csak egy napon kell az összes oktatási intézményben tartani, az egész ország területen. Petrák oÍvtárs: Az oktatási rendszerben alapvető változásra nincs I szükség.tyvz alapállás a határozat végrehajtásánál feltétlenül szükséges! A föladatokat csak együttes erővel közösen, szülők, tantestület, az egész társadalmi szervekkel együtt tudják megoldani. A közvélemény rendkívül érzékenyen reagál a határozatra. A határozat végrehajtását két irányban kell megszei’vezni.- Konkrétan azon intézmények, társadalmi szervek es aktivisták felé, akikre vonatkozik /oktatási intézmények/,- Reálisan, helyesen ismertetni az egész társadalommal feltétlenül szükséges. Van mire alapozni a határozat végrehajtásában. Felhívja a figyelmet, hogy ne értekezletek tömegét tartsak és ne ott ismertessék a határo­zatot, hanem gyakorlati helyi munkaprogramok szülessenek és főleg konkrét intézkedések. Felvetődik a KISZ szerepe, tí határozat végrehajtását minden körülménye] között szinkronba kell hozni a párt ifjúsági határozatával, a kettőt csak együttesen lehet végrehajtani. A határozat végrehajtásáért az iskola vezetése, a tantestület, a *£ ... I

Next

/
Oldalképek
Tartalom