Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1972-07-21

J 1 í- I- 2 -I. A Fegyelmi Bizottság munkája 1. Tevékenysége általában A Fegyelmi Bizottság a Pártbizottság által megerősített munkaterv alapján végzi munkáját. Rendszeresen tartotta üléseit, volt amikor.hetenként, mert az ügyek száma nagy mértékben növekedett. Mint a statisztikai mellékletből ki­tűnik, 1969-hez képest több mint kétszerannyi ügyet tár- i gyalt. A nagymérvű növekedésnek két alapvető oka van. Erre az időre estek a felülvizsgálati ügyek, ezenkivül 1971 második félévétől kezdődően a Fegyelmi Bizottság foglalko­zik a pártból való törléseknél fellebbezés vagy jóváhagyás esetében. Az ügyek közül főként a fegyelmi ügyek száma nőtt. Csökkent többek között a pártbüntetés-törlések és a párttagsági'kelt tr módositási kérelmek száma. Ennek oka az, hogy a fegyelmi ügyek növekedése mellett kevesebb idő jutott a Fegyélmi Bizottság saját kezdeményezéséből, korábbi fegyelmi ügyekre való visszatérésre. Korábban sokan kérték párttagságuk kel­tének 1945-től való elismerését abból a célból, hogy meg- ^ kapják a Felszabadulási Emlékérmet. Most ilyen kéréseknek, nincs ilyen indoka, ezért csak szórványosan fordulnák elő* A .Fegyelmi Bizottság tagjainak aktivitása, felelősségérzete az eltelt időben kifogástalan volt. A gyakran tartott ülések idején is mindig megvolt a határozatképesség, sőt hiányzás is alig fordult elő és csak nyomós indokkal. A tárgyalások légköre elvtársias, türelmes volt. A tárgya­lásokat gondos felkészülés előzte meg, a Fegyelmi Bizottság minden tagja részletesen tanulmányozta egy-egy ügy összes iratait, vitásabb részeknél konzultált a fegyelmi referens­sel, igy ellenőrizve a vizsgálat eredményeit, az előterjesz­tések realitását,. . / o ; ■ : • - - • - - ..............................

Next

/
Oldalképek
Tartalom