Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1970-05-15

i i 6 - | 7. / Az ifjúság nevelésével hivatásszerűen foglalkozó .intézmények pártszervezetei helyezzék a pártmunkájuk középpontjába az if­júságpolitikai kérdéseket. Az általános iskoláknál az uttörőmunka javítását a pártBzerve­­zet és az iskola igazgatója egyaránt tartsa kötelességének. Az üzemek pedig segítsék a kerület úttörő csapatait, hogy meg­felelő számú és felkészültségű ifjuvezetővel rendelkezzenek. El kell érnünk, hogy valamennyi raj mellett dolgozzon ifi vezető* Középiskoláinkban ne csak a pártösszekötő, hanem a pártvezetőség és iskolavezetés egészen oegitse az ifjúság nevelő munkáját. k 8. / Meg kell oldanunk a legnagyobb gondot okozó lakóterületi, ifjúság.: r^ összefogását, nevelését,. A kerületi Tanács anyagiakkal is támogas­sa a klubhálózat kiépülését, melynek bázisai u körzeti pártszerve­zetek, valami irt a Tanács által biztosított helyiségek; A kerületi Pártbizottság gondoskodjon arról, hogy a 1V> körzeti pártszervezet egy részében már 1971-ben bei üdüljön a lakóterület! KlíJZ munka. E feladat, végrelinj tanához nyújtson uogi ts<V,uL n kerületi KI EZ bi­zottság, és a Népfront, többek között prop, rum biztosításával is. 9. / Kerületünkben a Tanács és különböző társadalmi szervekkel a kerü­lőt i K.löö bizottságnak megfelelő kapcsolata alakult ki. E kapcso­latot tovább kell bővíteni, és anyagi fedezetet is biztosítani a ^ Tanács részéiről , hogy a Klöa-ei, .illetve lakóterületi ifjúsággal a megfelelő foglalkozásra fel tét él ok is legyenek. A jövőben tovább kel 1 bővíteni választott testületekben az állan­dó én munkáld zot tsá gokban a tintáitok számát. A Tanács vezetői és a tanács tag,ok rendszeresen találkozzanak ti atal választóikkal. A Tanács a jövőben az ifjúságot érintő határozatok és rendelkezések kidől go zásában jobban vonja be az ifjúság, képviselőit, igényeljék a KiÖZ véleményét;- Kerületi községpolitikai munkában törekedjenek arra, hogy a körzeti párthelyisági lehetőségek mellett nö­vekedjen az ifjúság speciális igényeit kielégítő in­tézmények, létesítmények száma. A Tanács segítségével gondoskodunk arról, hogy az elkövetkező negyedik ötéves tervben J - /| uj ifjúsági klub alakuljon Tanácsi támoga­tással és társadalmi munkával. ____________________________________________^___________ -________________í I

Next

/
Oldalképek
Tartalom