Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1964-06-19

i- 4 -A tanulással az apparátusban a következőképpen állunk; appará­tusunk "tanuló apparátus" ez nagyon Jó dolog, ugyanakkor"nagyon sok probléma jelentkezik, az apparátusban 12 fő - 25 % - tanul; 8 állami vonalon, 4 politikai vonalon,.esti pártiskolán. Iskoláztatási tervünkben további 16 fo. állami vagy pártiskoláz­­tatása szerepel 1964/65-ös pártoktatási évben az apparátusnak 60 %-a fog tanulni, ill. tanul szervezett oktatásban. Ez a 6Q % úgy oszlik meg, hogy 15 ébből állami és 15 pártvonalon tanul. Ha a belső apparátust nézzük nehezebb helyzetünk van, mert a 20 tagú létszámból jelenleg heten tanulnak.' Ebben az évben ősszel további 4 kapcsolódik be a szervezett oktatásban, ez összesen 11 fő. ebből ö instruktor.1 Élőnek háromnegyedrésze a munkája mellett nagyon feszitetten állami, vagy partoktatásban i tanul. Ezek az elvtársak nehezen tudnak eleget tenni, - minden segitség és kedvező feltételek mellett is, hogy 100 %-ig helytálljanak a munkában, s ne "proletár ötöst" hozfaanak. A következő kérdés olyan, mely önmagunkat is meglepett, a káde2>­­cserék kérdéses 1960-64 kozott az apparátus fluktucáiója súlyos képet mutat: kicserélődött az.apparátus 65 %-a, 28 fő a 45-ból. I957-6O között ennek töredéke. Érthető is, közvetlenül az ellen­­forradalom után azok, akik az apparátusba bekerültek stabili­zálódtak, az akkori feladatoknak döntő többségük megfelelt. I959-6O körül indult el a folyamat, a PB VB elővette egy—egy elvtárs munkáját, megvizsgálta és az illető elvtárs "könnyűnek találtatott*;" Lényeges, hogy részletezzem, mert nem megfelelő képet nyújtana, hogy ez a 28 fő hogyan kerüli? el az apparátusból. /A külső belső apparátust egybeveszem./ 17 elvtárs, 40 % - részben más posztra került, részben saját kérésére elment tőlünk, részben elvitték tplünk. 4 elvtársnál,- 9 % - minőségi cserét csináltunk, rendes elvtársról van szó, de nem birta a feladatokat, két esetben különféle okok miatt le kellett váltani az elvtársakat. - 25 %-át, részben fegyelmi utón, vagy más utón le kellett váltani. Ha kívánja a PB végig mehetünk név szerint, személy szerint, de nem tartom szükséges­nek, jó részét ismerik az elvtársak, ezt szükségesnek tartottuk elmondani. Érdekesebb "képet" mutat a VB titkárok változása az elmúlt 4 év alatt. 15 VB titkárunkból 10 változott, lényegében 5 maradt; Chikán Lajos, Dr.Udvardy Károlyné és Bereczky István elvtársak. Ezt sem lehet elkönyvelni hibának, hiszen a 10 közül 2 elvtárs más területre ment, egy esetben volt minőségi csere, 5 esetben le kellett váltani a VB titkárt, 2 esetben betegség miatt, 2 helyébe pedig a Rádió és az Orvosegyetem függetlenített státuszt kapott, igy történt a változás. Meg kell mondani döntő többségében nem volt rossz annak idején a kiválasztás egyrészt a növekvő követelmények tettek szükségessé, másrészt olyan menetközben! hibák merültek fel, mely maguk után vonták a leváltásokat.' Ha megnézzük jól dolgozó titkárokról volt szó, akik a magatartásbeli hibáik miatt kerültek leváltásra. . ,...........„— ------------------------------------------------------------—— ------------------------------------------------------------—----------------------------— T— mtf

Next

/
Oldalképek
Tartalom