Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1961-07-21
[ ■ ^ - • -------------- pg§----------—------------------■I X' Í • 3 - * üzemek, ahol visszaadták a jogosan elvett normaidőket, az ilyen helyeken ez komoly problémát fog jelenteni. Egy sor üzem is jelezte, hogy a bértarifa is változott, a besorolásokon is változtattak és ez is részben okozója annak, hogy az átlag órabér maradt, vagy valamivel: néhány fillérrel emelkedett. Az a véleményünk, hogy az is helyes, ha a normarendezés után valamivel csökkent az átlag órabér, de azt sem tartjuk elítélendőnek, hogy ha megfelelő munkával érik el, vagy éppen túlhaladják, de csak úgy, ha termelék nység van mögötte. Összeforrasztotta-e a szeptemberi határozat a vezetőket, vagy sem? Az a véleményünk, hogy a gazdasági vezetőknél mi komoly szemlélet változást /^látunk, bár tegnap egy előzetes megbeszélésen felvetődött, lehet-e igy beszélni erről, mert eddig sem volt rossz a szemlélet: a határozat előtt és alatt sem. Mi utalunk arra, hogy széles körben nem okozott problémát, de talán itt is ülnek, vagy nem ülnek olyanok, akiknél problémát okozott és mi már tájékoztattuk a PB-t arról, hogy decemberben-, januárban még elég komoly harcok voltak az intézkedési tervek ellcészittetéséért. így az a véleményünk, hogy volt szemlélet változás és ez pozitív irányban történt és kétségtelenül közelebb hozta egymáshoz a társadalmi és gazdasági vezetőket. Nem ilyen egyértelmi fent és lent. Az a tapasztalatunk, hogy a középvezetőknél és különösen azoknál, akiket közvetlenül érintett a határozat végrehajtása, találkoztunk elég nagy liberalizmussal, ingadozással. Ezt, mint fő problémát jeleztük is az anyagban. Nem mondanám azt, hogy előre léptünk minden szinten, de mégis pozitiv eredményekről beszélhetünk - csak fent, lent nem ilyen egyértelemben. Vita: Vértes elvtárs: mikor Kurucz elvtárs elmondotta az I.félév eredményeit, a feltett kérdés megoldott volt-, mert az állt mögötte, hogy a termelékenység lényegesen emelkedett, tehát indokolt, hogy bizonyos fokig a bér is emelkedjen. Azonban, az anyagban olvasható, hogy egyes helyeken engedtek az alulról jövő nyomásnak, különböző pótidőket adtak, holott más megoldás is lett volna, az áldozatos, jó munka, mely népgazdaság szempontjából is előnyös. Termelés párt ellenőrzése: nem egy értekezleten megmondjuk a titkároknak, mi a rossz, mi a hiányos, de nem mondjuk meg, hogy a kijavítása érdekében mit kell tenni. Ez az anyag azért is jó, mert nem csak megállapításokat tartalmaz, hanem a másik felében meghatározza a tennivalókat . Az anyag egész rendezésével kapcsolatban számtalan esetben felhivtuk a figyelmet, hogy a szemléletből hiányzott a komplex meghatározás. Erre a határozat is vitai. Az anyagból kitűnik, hogy sok helyen volt normarendezés, ahol az előzetes technológiai eljárások nem voltak meg. Ahol ilyen körülmény áll fenn, ott rendkivül gyorsan fellazulnak az uj normák. Szerepel az anyagban, hogy egyes vállalatok nem hajtották végre a normarendezést. Ha azért nem, mert szélesebb körben fogják meg azt, akkor ezek jobb munkát végeznek a népgazdaság érdekében, mint azok, akik gyorsan, sürgősen végrehajtották és jelentették a végrehajtást, de a technológiai végrehajtás ezt nem előzte meg. A termelés annyi kapacitást nem kapott a korábbi 15 év alatt, mint az utóbbi két évben. Az uj termelő eszközök termelésbe állitása megemelkedett és ez nagyon előtérbe helyezi a technológiák rendezését. A további megbeszélések során elsősorban azt kell nézni, hogy a normarendezés mögött mennyire került előtérbe az uj technológiák beállítása . . / .