Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1989-02-18/1
! “ r* tp J -30- é dós, hogy évenként tartsunk-e kongresszust, amivel egyébként messzemenően egyetértek és szeretném hangúlyozni, hogy fontos lenne, hogy gyakrabban tanácskozzanak a párt minél szélesebb köréből kikerülő képviselők, persze hozzátéve, hogy nem elsősorban a felhajtásra, hanem az érdemi munkákra van szükség egy-egy ilyen tanácskozás alkalmából. Tehát kifogásoltuk azt, hogy a kerületi pártórtekezlet tulajdonképpen már csak néhány személy 1 sorsáról fog dönteni a választással kapcsolatban, és nem arról van szó itt elsősorban, hogy valakinek tetszik-e az most, hogy ilyen létszámú pártbizottság legyen, amilyen lesz, hanem, hogy a kérdést, mintegy eleve elrendelt, eleve meghatározott kérdés merült fel, és ebben azt érezzük, hogy ez a régi gyakorlatnak egyfajta továbbélése, hogy nem a küldöttértekezlet lett az, vagy legalábbis azt sugallja a kerületi pártbizottság által elkészitett anyag, nem a küldöttértekezlet lesz, vagy lesz várhatóan az, amelyik ezt meghatározza. Egy másik kérdés, amit kérdésként kell feltennem, bár úgy érzem, hogy ez valószinüleg szónoki kérdés fog maradni. A kérdés úgy szól, hogy vajon hogyan szolgálta eddigiekben, és hogyan fogja a jövőben szolgálni a VIII. kér. pártbizottság a sajátos kerületi feladatokat. Úgy is feltehetnóm a kérdést, hogy vajon vannak-e ilyen sajátosan VIII. kerületi feladatok, és hogy vannak-e sajátosan VIII. kerületi politikai természetű feladatok. Ezt a kérdést egyébként előttem már itt tulajdonképpen más formában az egyik hozzászóló már fel is tette. Harmadsorban pedig egy nagyon egyszerű dologról szeretnék szólni, mindnyájan olvastuk a kerületi