Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/2

- - - t-v&H0 •> • -;:!0 í í LEVÉL A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁHOZ Budapest Józsefváros kommunistáinak küldöttei az 1989. február 18-án tartott kerületi pártértekezleten egyetértésüket fejezik ki az MSZMP Központi Bizottságának február 16-án nyil­vánosságra hozott, "A politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről" című állásfoglalás tervezetével. Ugyanakkor nehezményezzük, hogy néhány, a párt jövőjét, a társadalom egészét érintő lényeges kérdésben a párttagság meg­hallgatása nélkül döntött a Központi Bizottság. Teljes mértékben támogatjuk a Központi Bizottság törekvését, amely egy demokratikus jogállam teljeskörű kiépítésére irányul. X 1 Meggyőződésünk, hogy nem szükséges egyszerre lépni ahhoz, hogy a közös célba érjünk. A legsürgősebben meg kell valósítani a párton belül a demokrácia kiteljesítését, az alulról építkezés elvét, a platformszabadságot, a vélemények és nézetek ütköztetését. Javasoljuk a pártkongresszus összehívását 1989. őszére, hogy azon a jelenlegi politikai, gazdasági és erkölcsi válság megoldá­sára irányuló taktikai elemek megfogalmazása mellett az MSZMP programjában jelenjen meg az ország, a magyar nép érdekeinek hosz­­szútávú, stratégiai elgondolása is. Ez nélkülözhetetlen a követke­ző országos választásokra történő felkészüléshez. Térjünk vissza a marxi elvekhez, a lenini gyakorlathoz: évente üljön össze a pártkongresszus . Politizálni hajlandó és képes emberek kellenek, nem bürokra­tikus apparátus. A rátermettséget és a tudást háttérbe szorító személyi kiválasztási politikát pedig meg kell szüntetni. A párt­nak azonnal és határozottan el kell határolnia magát az olyan tisztségviselőitől - bármilyen posztot töltsenek is be -, akik megsértik a kommunistákkal szemben megfogalmazott erkölcsi és etikai normákat, egyéni haszonszerzésre használják a párttagok­tól kapott megbízatást. A pártnak ugyanakkor nyilvánosan meg kell védenie valamennyi tisztességes tagját, akit nézetei, tevékenysé­ge miatt politikai támadás ér. 33 : m............................ -_________________________________________________________j

Next

/
Oldalképek
Tartalom