Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/1

1 J - <64-Prágai Viktorné dr. elvtársnő: A körzeti pártszervezetek nem kaptak delegálási jogot. Ha összeszámoljuk a több mint 20 körzeti pártszervezetet, többször 300 tagja van. Négy elvtársat jelöltek, ebből kettőt lehet megválasztani. Alfabetikus sorrendben van. Senki nem tudja Önök közül, hogy kik ezek. Csak a körzeti pártszerve­zetek titkárai ismerik. Előfordulhat, hogy kimaradnak. Fodor István elvtárs: A vita alapján úgy érzem, mégegyszer meg kell szavaztatni azt a javaslatot, hogy 28 név alfabetikus sorrendben felkerüljön a i jelölőlistára és ebből 14 főt válasszon a pártértekezlet párt­tó bizottsági tagnak, emelje fel a küldöttigazolványát. Megállapítom, hogy 177 ellenszavazattal és 2 tartózkodással a pártértekezlet 28 név alfabetikus sorrendben történő felírá­sával 14 pártbizottsági tagot választ. Szeretném kérdezni, hogy egyenként szavazzuk-e meg a 28 elvtárs jelölő listára kerülését vagy elfogadja-e a pártértekezlet, hogy együtt szavazzuk meg a 28|nevet. Döntő többség. Megállapítom, hogy 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással tó megszavazta a pártértekezlet. Kérdezem a pártértekezletet, hogy a 28 név mellett van-e más javaslat, észrevétel? Nincs más javaslat, a jelölőlistát lezárjuk. Felkérem Schilinger elvtársat, hogy alfabetikus sorrendben ké­szítsék el a javaslatot. Addig felfüggesztem a pártértekezletet. Fodor István elvtárs: Kapott-e mindenki szavazólapot? Tehát abban döntött a pártértekezlet, hogy a szavazólapon alfa­betikus sorrendben 28 név van, tehát 14 pártbizottsági tagnak kell maradni ezen a szavazólapon. ■ ! 4Í L | i i ______________________ J [ S . tó_tótótó_____ L. —*—-—— • — - - 1 ‘ — - - - - TM - • ■ •' X

Next

/
Oldalképek
Tartalom