Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/1

w ^ ' T * -.5* I (Katona Béla et. folytatása) a Központi Bizottság ülésén is ezt erősítették, hogy előreszaladt a törvénynek a jogalkotó része és ezt nem tudja követni az állam­polgárok tudata legtöbb esetben. Márpedig hiába megyünk mi előre a jogalkotással, hogyha ehhez a jogalkotáshoz nem rendeződik hozzá az az állampolgári tudat, amely az új törvényeket megfelelően kezel­ni is tudja. És több nyitott kérdésünk alakult erre az időre. Milyen lesz az MSZMP és az alternatívok szervezete? Ebben eléggé billegett az elmúlt időben az elképzelés. Mi a véleményünk az egypártrendszer-többpártrendszerről? Mi a véleményünk a gazdasági helyzetről? Arról a gazdasági helyzetről, amely elvileg és számaiban ^ 88-ban a korábbi három évhez képest előrelépést jelentett mindenképpen, de amelyet a lakosság széles tömegei, azok életszínvonalcsökkenésként éltek meg és áremelkedésekkel éltek meg, amelyek 89-ben folytatódik. Világos volt, hogy két út között választhat az MSZMP ebben az idő­szakban. Vagy hagyja, hogy a mindkét oldalon megjelenő szélsőséges egységek, amelyek most még kicsik, szépen lassan leszakítsák a párt centrumából is az egyre nagyobb tömegeket és szépen lassan csökkenjen a valóban a haladásért, a reformpárti, de a meggondolt reformpárti haladásért kiálló párttagság, vagylpedig minél hamarabb egy, a reform­párt elképzeléseinek az egyértelmű megmutatásával előreindulni középenés tulajdonképpen még a két szélső magból is magunkkal rántani a megfelelő elemeket. Ebben a szituációban mindenképpen tárgyalásra került volna a belpolitikai helyzet a Központi Bizottság holnapután kezdődő két­napos ülésén. Közbejött az 56-os eseményekkel kapcsolatos Pozsgay­­nyilatkozat, ez lényegében meggyorsította a napirendre tűzést, illetve egyértelművé tette, hogy ezt a témát fél napban egyik napirendi pont­ként ezen a KB ülésen nem fogjuk tudni elrendezni, gondolom ezért született a Politikai Bizottságnak az a határozata, hogy külön tár.­­gyaljuk meg. Hát amint mutatja, hogy kétnapos tárgyalás lett az előterjesztésből. Tudom, hogy vannak olyan elemek, még a párton belül is, akiknek jól jött volna egy pártszakadás ezen ügy kapcsán. Kaptunk leveleket valamennyien KB-tagok. Innen is, onnan is. Ki töb­bet, ki kevesebbet. Grósz elvtárs 500-at, én csak 5-öt. De azt hi­szem, hogy abban teljesen egyet kell értenünk, hogy pártszakadást azt nem baltával kell előidézni. Hogy odacsapok a pártnak egy nagy baltával, aztán egyik fele jobbra megy, a másik fele balra megy. il 'ti7, ____________________________I __________________________ .. —. ............ ... ... i [ ________________________________ _■__________ m­­i-/o3~

Next

/
Oldalképek
Tartalom