Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1985-02-23
-> - wSt&m i- 114 -Összegezve tanácskozásunkat úgy gondolom, hogy pártértekezletünkön imponálóan mutatkozott meg párttagságunk szilárd eszmei-politikai cselekvési egysége. Meggyőződésem, hogy ez az egység érvényesül majd kerületünkben a következő öt esztendős időszakban is. A felszólalások során elhangzott, hogy Pártértekezletünk meghívta a veteránokat. Megköszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat, amely a tiszteleten túl azt célozta, hogy messzemenően k megismerjék eredményeinket, munkánkat. Kívánom az elvtársaknak, hogy eredményesen tevékenykedjenek, a nyugdíjban lévőknek békés nyugdijat kívánok. Megköszönöm mindazok munkáját, akik hozzájárultak, hogy a kerületi pártértekezlet ilyen körülmények között végezze munkáját. í Végezetül engedjék meg küldött elvtársak, hogy idézzem az egyik felszólaló félig tréfás, valójában nagyon komoly tartalmú mondatát: "Megint nem maradunk munka nélkül a következő öt évben." Valóban, elvtársak, van bőven tennivaló, tele van munkával mindkét kezünk. Feladataink becsületes elvégzéséhez kívánok kerületünk minden kommunistájának, minden dolgozójának jó munkát, erőt, egészséget és sok sikert. ! i 87 8 1 ^ 6