Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

' ■ | ’ m • g %— i 65 -Amikor fellépünk ezek ellen, akkor szolgáljuk legjobban a közös ólt: a jövő nemzedék erkölcsi arculatának formálását. Tisztelt elvtársak! Örömmel jelentelitem a küldöttértekezletnek, egyre többen vannak kollégáink között, akik az egyes ember felelősségét vállalva, a munka nehezést is állalva - közénk kommunistáit közé akarnak tartozni. A beszámolási időszakban emelkedett pártalapszervezeteink tag­létszáma- most közel a 11 szakképzési Iskolában dolgozók 3° p-a pártag. A beszámoló taggyűléseket meghallgatva tapasztaltam, hogy szinte minden tantestültben várakozik a felvételre olyan riiju kommunista, aki akar közénk tarotzni és elvtársai is alkaImasmák találják erre. Szükségünk van rájuk, azért is hogy ők álljanak idős, nyug­díjas zás előtt álló elvtársaink helyébe. Az elkövetkezendő tanévek során ujabb mást már szakmai reformot kell megváló si tanunk a ^szakmunkásképző Intézetekben. Alá ka Ima zko cl- ü-_ 1 mink kell az ipar távlati fejlesz teáéból adódó igényekhez. A szakmák száma 190-rőlfa.12ö-ra csöleken, miközben az alapszakmák száma tízzel 110: 26-36- ra. Az iskolákban eddig különálló szakmákat most összevonva alapszak­maként tanítjuk. Folyamatban van 60 ujtanterv, 4l uj tankönyv 42 kisegítő tankönyv elkészítése. Ezen dokumentumoknak csak az elbírálásán is mintegy ezer ember dolgozik a szakiskolák pedagógusai is. Az uj dokumentumok nyomán fog kibontakozni a szélesebbb szakadt alapokkal rendelkező, több irányban fejleszthető szakmunkások kép­zése. A tantestületek jelenegi összetétele, felkészültsége ennek az egény­­nek nem felel meg, és továbbképzése a vfiatalok szakmai képzése a megnövekedett elvárásoknak megfelelően csak a bázisüzemek együtt­működésével valósulhat meg. Tovább ekell gazdagítani, erősíteni ezt az együttműködést úgy mintha Ganz-Mávag ós a ó. sz. Május 1. és az 51-es intézet. A beszámolási 'időszakban javultak a szakoktatási intézmények inu­­kafeltételei. A képzés tárgyi feltételeinek javítására az anyagi keretet megkaptuk ós reméljük, hogy a Kongresszusi irámyelvek szerint a fejlesztés anyagi feltételei továbbra is rendelkezésre ; állnak. Munkakörülményeinket javította az 1977* évi pedagógus bérrendezés inelv közeli tét. te a tanrok béré t és más értelmiségiekéhez • I j Erezzük, hogy a párt odafigyel, munkánkra, segít problémáink meg­oldásában. A Józsefváros iskola-kerületnek is tekinthető - a szakképzés iskolái a budapesti szakmunkás tanulók 1/6-át képezik I növelik a Pártbizottság felelősségét. Határozataiból mindig éhez­zük múltúnk elismerését, megbecsülését. Kérjük további munkánkhoz elemző, értékelő munkáját. A kerületi Pártbizottság megvizsgálta iskoláinkban a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek helyzetét, az iskoláit személyi, tár­gyi feltételeinek alakulását, foglalkozott az iskolai pártszerve­zetekkel, értékelte az iskolai KISE szervezetek pártirányitásának helyzetét. I 1 j I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom